Pilz Olivér a státusztörvényről: "Ez már olyan szintű túlterhelés, amivel embereket is meg lehet ölni."

A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a pályaelhagyás mellett döntött, azonban, ha nem talál állást, akkor kénytelen a közoktatásban maradni, hiszen el kell tartania családját.

  • Tornyos Kata

"Ne legyenek kétségeink: az iskolák szeptemberben is ki fognak nyitni. A törvény pedig rászorítja a maradó pedagógusokat, hogy elvégezzék a rendszerből hiányzó, addigra körülbelül 20 százaléknyi hiányzó tanár munkáját is, a saját erejükön felül. Ez már olyan szintű túlterhelés, amivel embereket is meg lehet ölni." – mondta Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a 444.hu-nak.

Június elején írtunk arról, hogy Pilz Olivér is letétbe helyezte a felmondását a státusztörvény benyújtása után, azóta a Parlamentben meg is szavazták az új életpályamodellt. Pilz azt mondta a lapnak, hogy több helyre is beadta már a jelentkezését, de egyelőre még várja a visszajelzéseket. Ha nem talál másik állást magának, akkor marad a közoktatásban, hiszen el kell tartani a családját, de az elmúlt időszak számára is nagyon megterhelő volt pszichésen .

A Tanítanék Mozgalom jövőjéről azt nyilatkozta, hogy nem hagyják abba a munkát, csak egy kicsit másra koncentrálnak, mint korábban. Hozzátette, hogy jelenleg nem tömegrendezvények és tüntetések szervezésére fókuszálnak, hanem próbálják segítani azokat a pedagógusokat, akik kilátástalannak tartják a jelenlegi helyzetet. Nekik szakértők bevonásával lelkisegélyt és tanácsadást nyújtanak, ez akkor is fontos, ha az adott tanár a maradás mellett dönt, de akkor is, ha elhagyja a pályát.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.