Nyelvtanulás Eduline

Itt a lista: ezeken az egyetemeken lehet diplomát szerezni nyelvvizsga nélkül

Elolvasom

Több egyetem és főiskola engedélyezte, sok hallgató pedig ki is használja a nyelvvizsga-amnesztiát: azok a diákok, akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át diplomájukat, 2016-ig nyelvvizsga helyett intézményi vizsgát is tehetnek. A legtöbb helyen ez csak pár ezer forinttal olcsóbb, mint a nyelvvizsgaközpontok által szervezett írásbeli és szóbeli, viszont a feladatok olykor-olykor könnyebbek.

Nyelvtanulás Eduline

Diploma nyelvvizsga nélkül: az utolsó percben bekeményítettek

Elolvasom

Nem lélegezhetnek fel a végzett hallgatók: bár 2013 és 2016 között nyelvvizsga nélkül is megkaphatják az oklevelüket, ehhez egy belső egyetemi-főiskolai nyelvi vizsgát le kell tenniük. Ráadául bármelyik felsőoktatási intézmény dönthet úgy, hogy nem alkalmazza a hároméves nyelvvizsga-amnesztiát.

Nyelvtanulás Eduline

Egy nyelvvizsga nélkül labdába sem rúghatnak az egyetemisták

Elolvasom

Idén is több ezer végzős egyetemista és főiskolás kénytelen nyelvvizsga és diploma nélkül állást keresni: a legtöbb magyarországi felsőoktatási intézmény harmad- és ötödéves hallgatóinak húsz-harminc százaléka még mindig nem tudja időben megszerezni a diplomához szükséges nyelvvizsgát. Hoffmann Rózsa azt reméli, megszűnik a probléma, ha már a felvételihez is kötelező lesz a C típusú bizonyítvány.

1 2 3 4 5