Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Eddig 145 nyelvtanfolyam indult a Diplomamentő program részeként, 1781-en kezdték meg a tanulást - írja a Magyar Hírlap.

A lap szerdai számában Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója elmondta: folyamatosan indulnak az államilag támogatott nyelvtanfolyamok, amelyeken várhatóan 13 730-an vehetnek részt, az év végéig tízezren kezdhetik meg a tanulást. A Diplomamentő programról itt találjátok a legfontosabb infókat.
A túljelentkezés óriási, mintegy 30 ezren szerettek volna részesei lenni a programnak, ami érthető, hiszen a legutóbbi adatok szerint 49 370-en vannak, akik államvizsgáztak ugyan, de nyelvvizsga-bizonyítvány hiányában nem kapták meg a diplomájukat - tette hozzá.
Pákozdi Szabolcs hangsúlyozta, a programba kerülés egyik feltétele a választott nyelvből - angol, német vagy francia - az alapszintű nyelvismeret megléte. A tervek szerint december végéig lehet jelentkezni, és akár többször is.
A hárommilliárd forintos programban egy fő legfeljebb háromszázezer forintnyi támogatást kaphat nyelvtanulására. A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a képzés után B2-szintű, vagyis középfokú, államilag elismert nyelvvizsgát tesznek 2015. december 31-ig, majd átveszik diplomájukat, és ezt 2016. február 28-ig igazolják. A kiválasztásnál előnyt élveznek a regisztrált álláskeresők és az első diplomáért tanulók - ismerteti a Magyar Hírlap.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.