Mégsem veszi át a Milton Friedman Egyetem a Veres Péter Gimnáziumot
A szülők tiltakozása és az általuk indított petíció miatt döntöttek az átvétel visszavonása mellett.
A szülők tiltakozása és az általuk indított petíció miatt döntöttek az átvétel visszavonása mellett.
A váltásról azonban majd Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter hozza meg a végső döntést.
Az intézmény így felmenő rendszerben fizetőssé válna.
Tesztünkben olyan kérdéseket gyűjtöttünk össze, amikre álmotokból felkeltve is tudnotok kell válaszolni, ha most fogtok érettségizni.
A diákok gondolkodás nélkül a Swift koncertet választják a vizsga helyett.
Alapesetben csak az írhatja meg az érettségit, aki letöltötte az 50 órányi közösségi szolgálatot, azonban vannak ebben az esetben is kivételek.
Benyújthatóak a jelentkezési lapok az általános iskolákban és a KIFIR felületén.
Több lehetőség is a rendelkezésetekre áll, amelyek segíthetik az érettségire való felkészülést anélkül, hogy fizetnetek kellene érte. Mutatjuk, hogy hol találjátok.
Idén január 11-e és 13-a között rendezik meg az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, amit érdemes minden felvételi előtt álló diáknak meglátogatnia.
A részletekről azonban még mindig semmit sem lehet tudni.
Egy budapesti intézmény sem került be a top 10-be 2024-ben. Mutatjuk a legjobb technikumok listáját.
45 középiskola kapott helyet azon a listán, amit a hallgatók teljesítménye alapján állítottak össze.
Megjelent a HVG 2024-es középiskolai rangsora. Mutatjuk, hogyan alakult idén a húsz legjobb egyházi fenntartásban működő középiskola részrangsora.
Mutatjuk, mit kell tenni, ha a negyedikes vagy a hatodikos diák az utolsó pillanatban úgy dönt, mégis maradna a jelenlegi iskolájában.
Egy tanár meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy franciaországi középiskolában elkövetett késes támadásban.
Egy 17 éves gimnazista nyitott tüzet iskolatársaira a Dél-Karolina-i Columbia városában, amit egy évekkel ezelőtti konfliktus válthatott ki.
A jövő héten tárgyalja a Parlament azt a törvényjavaslat-csomagot, amiben többek között szerepel a középiskolások és a szakképzésben tanulók ingyenes jogosítványszerzése is.
A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában a tantestület tiltakozik a nemrég kinevezett ukrán igazgató kezdeményezése ellen, hogy ukrán nyelvű osztályt indítsanak az iskolában.
Ezt a kulturális tárca helyettes államtitkára közölte, aki nem mellesleg nagyon elégedett mindennel.
A dél-alföldi megyeszékhelyen egy romákat segítő egyesület kapta meg ingyenes használatra az épületet, vállalva, hogy felújítja azt. Hatvan diákkal terveznek elindulni ősztől, nem csak roma tanulókkal.