Egész napos igazolást kaptok, ha részt vesztek az Educatio Kiállításon

Idén január 11-e és 13-a között rendezik meg az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, amit érdemes minden felvételi előtt álló diáknak meglátogatnia.

Már javában tart a 2024-es felsőoktatási felvételi, amire február 15-ig lehet leadni a jelentkezéseket. Ha még nem tudjátok, hogy melyik egyetemet vagy szakot válasszátok, vagy csak több információt szeretnétek szerezni a felvételiről, akkor ott a helyetek az Educatio Kiállításon.

A felvételizők pályaválasztását nagyban segítő rendezvény ingyenesen látogatható. Mivel azonban az Educatio idén csütörtöktől szombatig tart, ezért biztosítja a látogató diákok számára az iskolai hiányzás igazolását.

Fontos tudnotok, hogy az igazolást a helyszínen tudjátok majd kérni, és utólagos pótlásra nincsen lehetőségetek.

A részvétel emellett regisztrációhoz kötött, amit ide kattintva, egy űrlap kitöltésével tehettek meg.

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.