Itt a teljes lista: ezek az ország legjobb egyházi iskolái 2024-ben

Megjelent a HVG 2024-es középiskolai rangsora. Mutatjuk, hogyan alakult idén a húsz legjobb egyházi fenntartásban működő középiskola részrangsora.

  • Székács Linda

Változatlanul két budapesti intézmény, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium szerepel a HVG napokban megjelent, egyházi fenntartású középiskolákat listázó friss rangsorának elején. Míg azonban a tavalyi, 2023-as rangsorban a lista harmadik helyén egy szintén budapesti középiskola, a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium szerepelt, addig a friss kiadványban ez az intézmény a negyedik helyre került, a bronzérmes dobogós pedig egy vidéki iskola, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium lett. Ötödik helyre a tavaly még hatodik budapesti Piarista Gimnázium került, így idén az öt legjobb egyházi intézmény közül négy fővárosi és mindössze egy vidéki.

Megjelent a HVG Rangsor KÖZÉPISKOLA 2024!

Az idén tizenegyedik alkalommal állítottuk össze a magyar középiskolák rangsorát. Legújabb kiadványunkban, a felvételi eljárás folyamatának ismertetése mellett, összeszedtük a felvételiző diákoknak a top 100 legjobb középiskolát.

 

 

HVG

A HVG Középiskola 2024 különszámát péntektől megvásárolhatjátok az újságárusoknál, vagy ide kattintva megrendelhetitek.

A legjobb egyházi középiskolák teljes rangsora idén a következőképp alakult:

  1. Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest
  2. Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
  3. Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium
  4. Baár-Madaras Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
  5. Piarista Gimnázium
  6. Gödöllői Református Líceum Gimnázium
  7. Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
  8. Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Piliscsaba
  9. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
  10. Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr
  11. Ferences Gimnázium, Szentendre
  12. Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs
  13. Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
  14. Szentendrei Református Gimnázium
  15. Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
  16. Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
  17. Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
  18. Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Sopron
  19. Szent Margit Gimnázium, Budapest XI. kerület
  20. Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium, Budapest III. kerület

Hogyan állították össze?

A rangsor összeállítása során olyan tényezőket vettek figyelembe, mint

  • a 10. évfolyamos országos kompetenciamérés átlagteljesítménye szövegértésből és matematikából,
  • az érettségi százalékos eredménye a négy fő tárgyból (matematika, magyar, történelem, idegen nyelv),
  • a felőoktatásba, nappali tagozatra felvett diákok felvételi pontjainak iskolai átlaga.

"A mutatók alapját képező adatok forrása az Oktatási Hivatal által kezelt három adatbázis. Az idei kiadványban a 2021/2022-es tanév megfelelő adatait használtuk: a 2022. tavaszi kompetenciamérés, a 2022-es tavaszi, valamint a végzős diákok által korábban letett, bizonyítványba kerülő érettségi vizsgákat, és a 2022-ben történt felsőfokú felvételi eredményeket" - írják a kiadványban.

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.