#költségvetés

„A kulturális költségvetésben alig van nyoma a kormányváltásnak” – közös nyilatkozatban tiltakoznak a kulturális szakmai szervezetek

Tizenegy szervezet írta alá a Tarr Zoltánnak címzett levelet, köztük a Magyar Színházi Társaság, a Szépírók Társasága és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. A nyilatkozat szerint a költségvetés azt mutatja, hogy nem történt meg a korábbi támogatási rendszer érdemi felülvizsgálata.



10 milliárd forintot különítene el a kormány az egyetemi oktatók béremelésére

A modellváltott és az állami fenntartásban maradt egyetemek dolgozói között régóta fennálló bérfeszültséget is csökkentené a kormány, ezért 10 milliárd forintot különítene el az állami egyetemeken dolgozó oktatók bérrendezésére. Egyelőre azonban nem tudni, hogy ez a gyakorlatban pontosan mit jelentene, és kinek mennyivel emelkedne a fizetése.


Lannert Judit a jövő évi költségvetés részleteiről: a béremelések mellett iskolafelújításokat is terveznek

Korszerű tanulási tereket, a pedagógusok és az oktatást segítő dolgozók bérezésének javítását, az egyetemi bérkülönbségek csökkentését, valamint az ifjúságpolitikára fordított keret megduplázását is ígéri Lannert Judit. A 2027-es költségvetésben az oktatási egyenlőtlenségek mérséklésére és a diákok jóllétének javítására helyeznék a hangsúlyt.


Hétfő délután kiderülhet, mekkora béremelést kapnak a NOKS- és technikai dolgozók

Hamarosan kiderülhet, mekkora forrást szán a kormány a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és technikai dolgozók béremelésére. Magyar Péter hétfő délután ismerteti a 2027-es költségvetés terveit, amelyben az ígéretek szerint az oktatás is kiemelt szerepet kap. A kérdés már csak az, hogy a régóta várt konkrétumok is elhangzanak-e a bejelentésen.