Magyar Péter Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy október 19-én, hétfőn délután 1 órakor, napirend előtti felszólalásában ismerteti a 2027-es költségvetés terveit, amelynek középpontjában Magyarország újjáépítése áll. A Tisza-kormány tervei szerint a korábbi évek kárvallottjaira, a családokra, a magyar vállalkozásokra és a nyugdíjasokra, valamint az oktatásra és az egészségügyre fordítanának több forrást.
A jövő évi költségvetés az oktatásban dolgozók számára is fontos lehet, hiszen többek között ettől függhet a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és a technikai dolgozók régóta várt béremelése is.
Ahogy arra a miniszterelnök korábban is utalt, a béremelés részleteit a 2027-es költségvetés ismeretében határozhatják meg. Erre utal az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium RTL Híradónak adott válasza is. A csatorna az október közepére ígért béremelésről érdeklődött a tárcánál, amely azt közölte, hogy a kérdés „nagyon fontos számukra”, ugyanakkor további részleteket csak a jövő évi költségvetés ismeretében tudnak közölni.
Egyelőre tehát nem tudni, pontosan mekkora fizetésemelésre számíthatnak az érintettek, és az sem világos, mikortól léphet életbe az új bérezés. A hétfő délutáni költségvetési bejelentés azonban közelebb vihet a kérdések megválaszolásához.
Frissítés (2026. 10. 19. 14:11):
Magyar Péter bejelentette, hogy 2027-től átlagosan 21,5 százalékkal emelkedik a nevelést-oktatást segítő dolgozók és technikai munkatársak nettó bére
A Pannónia Ösztöndíjprogram sorsa is a költségvetéstől függ
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium lapunknak azt írta, hogy az Erasmus-program visszatérésével nem szüntetnék meg a Fidesz-kormány által létrehozott Pannónia Ösztöndíjprogramot, hanem átalakítanák, és akár valamennyi felsőoktatási intézményre kiterjesztenék.
A tárca ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a program újragondolása, különösen az Erasmushoz való kapcsolódásának rendezése, valamint a kiterjesztése a 2027-es költségvetés lehetőségeitől függ.
Nem két lépcsőben, nem idén és nem 25 százalékot emel a kormány. 2027-től átlagosan 21,5 százalékkal emelkedik a nevelést-oktatást segítő dolgozók és technikai munkatársak nettó bére – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a jövő évi költségvetés terveinek ismertetésekor.