Lannert Judit a jövő évi költségvetés részleteiről: a béremelések mellett iskolafelújításokat is terveznek

Korszerű tanulási tereket, a pedagógusok és az oktatást segítő dolgozók bérezésének javítását, az egyetemi bérkülönbségek csökkentését, valamint az ifjúságpolitikára fordított keret megduplázását is ígéri Lannert Judit. A 2027-es költségvetésben az oktatási egyenlőtlenségek mérséklésére és a diákok jóllétének javítására helyeznék a hangsúlyt.

Hosszú távú iskolafejlesztési programot indítanak 2027-től – jelentette be Facebook-bejegyzésében Lannert Judit. A 2027-es költségvetés bemutatása előtt arról írt, hogy az elmúlt hetekben a minisztérium munkatársaival és a háttérintézmények vezetőivel azon dolgoztak, hogy a következő évi büdzsé valódi előrelépést hozzon a magyar oktatásban.

Az oktatási és gyermekügyi miniszter bejelentette, hogy közel 10 milliárd forintot fordítanak egy hosszú távú iskolafejlesztési program elindítására, amelynek középpontjában a diákok jólléte áll. Első lépésként tiszta iskolai mosdókat és korszerű, a 21. századi tanulást támogató tereket alakítanának ki, emellett megkezdenék az iskolák felújítását is.

Hangsúlyozta, hogy a 2027-es költségvetésben továbbra is garantálnák, hogy a pedagógusbérek elérjék a diplomás átlagbér legalább 80 százalékát. Lannert Judit szerint ezt a jövőben már teljes egészében hazai költségvetési forrásból biztosítanák. Emellett emelnék a köznevelésben és a szakképzésben dolgozó, nevelést és oktatást közvetlenül segítő (NOKS), valamint a technikai munkatársak fizetését is.

A felsőoktatásban szintén változásokat terveznek: csökkentenék az állami fenntartású és a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz (KEKVA) tartozó egyetemek közötti jelentős bérkülönbségeket.

Megdupláznák az ifjúságpolitikára fordított keretet

A tervek szerint a koragyermekkori nevelés és a felnőttoktatás önálló költségvetési sort kapna, az ifjúságpolitikára fordított keretet pedig megdupláznák. Lannert szerint a cél egy olyan oktatási rendszer kialakítása, amelyben a gyermekek fejlődése, a diákok jólléte és a fiatalok jövője áll a középpontban, a minőségi oktatáshoz való hozzáférés pedig minden gyermek számára biztosított.

A bejegyzésben az oktatási egyenlőtlenségek csökkentését is kiemelte, hangsúlyozva, hogy ehhez nem elegendő a korábbi rendszer hibáinak kijavítása. „A tartós változáshoz a rosszul működő gyakorlatokkal is szakítanunk kell, és olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek a gyermekek, a családok és az oktatásban dolgozók valós tapasztalataira épülnek” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az oktatás megújításában továbbra is fontos szerepet szánnak a szakmai és társadalmi egyeztetéseknek, és a döntések során a gyermekek és fiatalok véleményét is szeretnék figyelembe venni.

Hétfő délután kiderülhet, mekkora béremelést kapnak a NOKS- és technikai dolgozók

Hamarosan kiderülhet, mekkora forrást szán a kormány a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és technikai dolgozók béremelésére. Magyar Péter hétfő délután ismerteti a 2027-es költségvetés terveit, amelyben az ígéretek szerint az oktatás is kiemelt szerepet kap. A kérdés már csak az, hogy a régóta várt konkrétumok is elhangzanak-e a bejelentésen.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.