#költségvetés

Negyedével csökkentenék a művészeti oktatás állami támogatását

Negyedével tervezi csökkenteni a kormány az alapfokú művészeti oktatás állami normatíváját, melynek hatására például az egyik pécsi zeneiskolában 7 ezer helyett 21 ezer forintra emelnék a féléves tandíjat. A becslések szerint azonban a diákszám csökkenése miatt a zenetanárok harmadát kellene elküldeni - olvasható az Rtlhírek.hu oldalon. A Magyar Zeneiskolák Szövetsége módosító javaslatot kíván benyújtani.


Népszabadság: milliárdokat vonnak ki az oktatásból

A válság hatásait enyhítené a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség javaslata, amely az Új Magyarország Fejlesztési Tervre szánt keretből 51 milliárd forintot átcsoportosítana a gazdaság élénkítésére; az elvonás főként az esélyegyenlőségi programokat, az oktatást és az egészségügyet érintené - írta a Népszabadság keddi számában egy, a lap birtokába került, a kormánydöntést megalapozó előterjesztésre hivatkozva.


Zárolták a felsőoktatási költségvetés egy részét

2,7 milliárd forintot zároltak a felsőoktatásra szánt központi költségvetésből a gazdasági válság miatt - tudta meg a Hírszerző. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szerint a támogatásmegvonás arányosan érinti az egyetemeket és főiskolákat, a Hírszerző információi szerint a forráskiesés szempontrendszere azonban nem teljesen egyértelmű, a pécsi és szegedi egyetem esetében ugyanis aránytalanul magas a támogatáskiesés.