Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Milyen az igazi egyetem? Bozóki Andrásnak van összehasonlítási alapja, hiszen megfordult már a világ legjobb egyetemein is, mégis azt mondja, számára a budapesti Közép Európai Egyetem az első. De beszélt még nekünk a tandíjról, a sokat kritizált bolognai-rendszerről és a diplomák elértéktelenődéséről is.

eduline: Mi az, hogy összehasonlító politikatudomány?
Bozóki András: Olyan specializáció, amelyet azok a hallgatók vesznek fel, akik érdeklődnek a különböző országokban párhuzamosan zajló politikai folyamatok iránt. Van olyan kurzus, ahol például az EU-s országok politikai intézményrendszerét vizsgáljuk. Egy masik kurzusban az 1989-91-es rendszerváltozás után kialakuló demokráciák intézményrendszereivel foglalkozunk, Továbbá kutatunk olyan jelenségeket, hogy például mit jelentett és jelent még ma is a jobb- és baloldal Kelet-Közép Európában, merthogy sok szempontból mást, mint nyugaton.
eduline: A világnak ezen a felén mi jelent kihívást abban – mert biztosan van kihívás benne – hogy az ember ilyen dolgokat tanít egy egyetemen?
B.A: Van benne kihívás, igen. Leginkább az, hogy a különböző országok politikai rendszereit szigorúan semleges módon kell összehasonlítani. Ebben a témában még mindig vannak „lőporos hordók”, ezért be kell, hogy ivódjon a tanárok mentalitásába, hogy minden témát több féle szempontból kell megközelíteni. Csak, hogy egy igen plasztikus példát említsek: annak idején a délszláv válságról és polgárháborúról is úgy kellett beszélnem az egyik kurzuson, hogy a teremben egymás mellett ültk a szerb és a horvát diákok. Egyértelmű, hogy ezeket a dolgokat csak védhető tudományos ismeretekkel, és objektíven lehet tanítani. És még valami. Azért jó mindezekkel a CEU-n foglalkozni, mert itt az ember kiléphet a magyar politikai környezetből, és teljesen a nemzetközi tudományosságnak szentelheti magát. Számomra ezért ez az egyetem valódi oázis.
eduline: Tanított a legnevesebb külföldi egyetemeken is. Ott milyen tapasztalatokat szerzett?
B.A: Az én szakterületem azért igazán izgalmas, mert a tanítás során – főleg nemzetközi közegben, mint amilyen a CEU és a nagy külföldi egyetemek – számos eltérő hátterű, más országokból származó diákkal találkozom. Eltérő álláspontjuk van bizonyos kérdésekről, sokszor egész másképp értékelik a helyzeteket, amikkel foglalkozunk. Itthon azért főleg európai diákokkal dolgozom együtt, bár van számos ázsiai diákom is. Viszont 2009 őszén, amikor kint tanitottam New York-ban a Columbia Egyetemen, sok latin-amerikai diákkal is találkoztam, akik számos szempontból egészen más felfogást hoztak magukkal. Ez üdítő volt. Egyébként is a CEU mellett a Columbián éreztem magam a legjobban. Óriási szellemi műhely, a politikatudomány szempontjából világviszonylatban benne van a legjobb háromban. 2004-ben például – amikor korabban ott tanitottam – a világ legjobbjának választott politikatudományi tanszéke épp a Columbia tanszéke volt. De voltam nemrégiben egy konferencián Bloomingtonban, az Indiana Egyetemen, mint meghívott Kelet-közép európai szakértő. Itteni előadásomban a húsz évvel ezelőtti állapotokat és reményeket hasonlítottam össze a jelenlegi helyzettel. A mi rendszerváltozásunk kora egyébként még nem annyira népszerű a társadalomtudományban a világ túlsó felén – talán még „nem érett be”, es ezért nem tartják olyan jelentős eseménynek, mint mondjuk 1945-öt, vagy 1956-ot.
eduline: És hogyan aránylik mindehhez – a megélt tapasztalataihoz - a hazai felsőoktatás? Egyre gyakrabban hangoztatják a hozzáértők, hogy beavatkozásra lenne szükség, mert értéktelenedik a magyar diploma.
B.A: Amennyire én látom, a bolognai rendszer bevezetése óta még jobban kinyílt a felsőoktatás. Ez egyrészt jó dolog, és üdvözlendő, mert összhangban van a demokráciával. A régi rendszerben kizárólag elitképzés volt, ezt mindenképp meg kellett változtatni. Ami viszont nem jó, hogy ma már tripla méretű évfolyamok vannak ráeresztve a változatlan létszámú tanári karokra, anélkül, hogy ehhez ki lenne építve a megfelelő infrastruktúra. Eltömegesedett a felsőoktatás – főleg BA szinten – ez abból is látszik, hogy a legtöbb egyetemen áttértek az írásbeli dolgozatokra, az oktatóknak gyakorlatilag nem jut idejük az egyes diákra. Persze a nívós oktatás mindig pénzkérdés is, nálunk sok az intézmény és kevés a pénz. Ezeknek a problémáknak az orvoslására valami olyasmi megoldást tudnék elképzelni, mint amit Németországban is csinálnak. Ott bizonyos időközönként kijelölnek úgynevezett minőségi egyetemeket – ezekbe több pénzt is pumpálnak, illetve tanítás szempontjából is magas presztízsűnek számítanak. Magyarországon is lehetne hasonló koncepcióval próbálkozni, kijelölni mondjuk öt egyetemet, kettőt Budapesten és – a vízfejűséget elkerülendő – hármat vidéken. Ezekbe az intézményekbe több pénz áramlana a központi költségvetésből, ezáltal lehetne emelni a tanítás nívóját is.
eduline: És milyen szerepet játszana mindebben a tandíj? Kérdés, hogy egyáltalán van-e rá szükség, és ha igen, milyen mértékben?
B.A: Ez is egy olyan kérdés, aminek két oldala van. Egyfelől, az valószínűleg helytálló érv, hogy ami ingyen van, azt az emberek általában hajlamosak lebecsülni. Azok, akik a tandíj mellett érvelnek azt is mondják, hogy aki a felsőoktatásban szeretne tanulni, az igenis fektessen be a jövőjébe, hiszen később a megszerzett tudással jók lesznek az esélyei a munkaerőpiacon. Viszont itt sokan hajlamosak elfelejteni, hogy több képzett ember az egész társadalom számára is előnyös. E kettősség miatt én a szimbolikus mértékű tandíjjal egyetértenék, a magasat viszont nem helyeselném. És a szociálisan rászorult helyzetűek, valamint a legkiválóbb diákok tandíjmentességére is meg kell hagyni az esélyt.
Kanaki Anna
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).