Oktatási Jogok Biztosa: "az iskola világa határt szab a politikusoknak"
Bár nem tiltható ki a politika az oktatási intézményekből, politikusnak nincs keresnivalója a gyerekek között függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki.
Bár nem tiltható ki a politika az oktatási intézményekből, politikusnak nincs keresnivalója a gyerekek között függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki.
Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.
Szakmai hozzáértés helyett politika alapon válogathatnak – ettől tartanak a pedagógus szakszervezetek miután kiderült; intézményvezetői továbbképzésre idén januártól csak azok mehetnek, akiknek az Oktatási Hivatal megengedi.
Bár már 6 évvel ezelőtt is panaszt tettek arra, hogy az akkor még pedagógusként dolgozó férfi szexuális jellegű utalásokat tett a diákjainak, mégis tovább taníthatott az iskolában, később pedig igazgatónak is megválasztották.
Az iskolaigazgató tornaórákon nemcsak a lányokkal, hanem a fiúkkal is durván bánt. Szülői nyomásra váltották le.
Az igazgató közös megegyezéssel távozik posztjából.
Fazekas Csaba egyike azoknak az iskolaigazgatóknak, akiknek a pályázatát a Belügyminisztérium nyáron elutasította.
Amíg a rendőrség nem gyanúsítja meg az igazgatót, a tankerület nem szándékozik felfüggeszteni a munkáját.
Indoklás nélkül menesztették egy újabb iskola vezetőjét.
Tavasz Ferencet, a Jászapáti Általános Iskola igazgatóját augusztus 6-án mentette fel a Belügyminisztérium. Utódja Mészárosné Vas Márta, a Jászberényi Tankerület korábbi szakmai vezetője lehet.
A tankerületi igazgató szerint az intézményvezető munkájával szemben "súlyos szakmai és etikai kifogások" merültek fel.
Az intézmény több pedagógusa korábban beperelte a Székesfehérvári Tankerületi Központot, mert az nem fizette ki huszonegy pedagógus túlóráját.
Szabó Pétert, a jánoshidai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatóját öt év után váltják le annak ellenére, hogy a szülők aláírásgyűjtéssel fejezték ki a támogatásukat. Ráadásul az intézménybe korábban egy rágalmazó levél is érkezett, ami miatt a tankerület szakmai igazgatóhelyettese ellen feljelentést tettek.
Felszólították a szülőket is, hogy ne adjanak telefont a gyerekeiknek.
A kapott szórólapot a lap olvasója saját kezűleg javította ki.
A státusztörvény ugyanis már azt is lehetővé teszi, hogy az alsósokat tanító pedagógusok a szükséges végzettség nélkül 7. és 8. osztályosokat is taníthassanak.
Az eddigi információk szerint a tankerületi központok mellett az intézményvezetőknek is joguk lenne beleszólni, hogy milyen arányban részesüljenek a pedagógusok a megígért 32,2 százalékos fizetésemelésből. Ebből lehet, hogy végül mégis kimaradnak.
Kiküldhetik a diákokat a tanteremből? Szabadon osztogathatják az intőket? Összegyűjtöttük, hogy milyen eszközeik vannak a tanároknak a fegyelmezéshez.
Romlott a magyar diákok teljesítménye a PISA-felmérésben. Bár a romláshoz nagy mértékben hozzájárult a koronavírus miatti online oktatás, a tanárhiány növekedése és a nem megfelelő képesítésű pedagógusok száma is aggodalomra ad okot.
Egy a neve elhallgatását kérő iskolaigazgató szerint míg korábban nem kellett a létszám miatt aggódni, manapság már a nyári szünet tanárvadászattal telik.