Alsóneműben kellett tornáznia a tesicuccát otthon felejtő lánynak egy szakmári katolikus iskolában a szülő szerint

Az iskolaigazgató tornaórákon nemcsak a lányokkal, hanem a fiúkkal is durván bánt. Szülői nyomásra váltották le.

A szakmári Szent Asztrik Katolikus Általános Iskola igazgatóját leváltották, mert az iskola mintegy 70 szülő írta alá a vezető elleni petíciót - írja a Magyar Hang.

Az igazgatót a név nélkül nyilatkozó szülők és a dolgozók is zsarnoki vezetőként írták le, aki visszaélt a hatalmával. A gyerekeket például tornaórákon koszosnak, büdősnek nevezte, de arra is akadt példa, hogy a testnevelés felszerélését otthon felejtő lánynak bugyiban és melltartóban kellett tornáznia, de olyan is előfordult, hogy a mestruációja miatt órát kihagyó lánnyal a társai előtt kérdezte meg, hány napig tart a ciklusa.

A szülők szerint volt olyan eset, amikor a fiúk fegyelmezetlenül viselkedtek a tornaórán, akkor büntetésből egymást kellett megütniük. A tanári karban pedig ezzel párhuzamosan mindennaposak voltak a szexista megjegyzések, ami sok pedagógust nagyon megviselt.

A tanárok mintegy kétharmada egy szavazáson jelezte, elégedetlen az igazgatóval, azonban a férfi vezetői megbízatását még ezután is meghosszabbította a kalocsai érsekség 2019-ben. Csak akkor váltották le, amikor egy peticíót indítottak ellene, amit 70 szülő írt alá. (Az iskolába körülbelül 100 diák jár.) A családokat és a pedagógusokat ezután egy bizottság meghallgatta az ügyben, majd néhány hónap elteltével menesztették az igazgatót.

A lap megkereste a kalocsai érsekséget is, ahonnan azt választ kapták, hogy nem kellett bugyiban és melltartóban tornázniuk a diáklányoknak. Azonban a portál szerint az egyházmegye a menesztett igazgatót annak az iskolának az élére nevezte ki, ahonnan az új vezető érkezett a szakmári katolikus iskola élére.

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.