Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Fazekas Csaba egyike azoknak az iskolaigazgatóknak, akiknek a pályázatát a Belügyminisztérium nyáron elutasította.
Szülők, tanárok és diákok gyűltek össze hétfőn a Budapest XI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, hogy elbúcsúzzanak az intézmény korábbi igazgatójától, Fazekas Csabától.
Fazekas igazgatói pályázatát a Belügyminisztérium annak ellenére utasította el júliusban, hogy más igazgatói pályázat nem érkezett az intézmény élére. Munkáját ennek ellenére egy évre megbízott igazgatóként, sem igazgatóhelyettesként nem folytathatja, holott - mint azt egy korábbi Facebook-posztjában írja - 29 éves vezetői pályafutása alatt
Mivel nem ismerhetem a döntések indokait, azt kell gondolnom, hogy a 2022-ben elbocsátott kollégáim melletti kiállásom és az oktatási rendszer egy-egy elemére vonatkozó véleménynyilvánításom lehetnek az okok. Ha így van, emelt fővel vállalom a következményeket. Az értékrendet, amelyet követtem, most is helyesnek tartom
- írta a bejegyzésében Fazekas arra utalva, hogy a bíróságon is kiállt a 2022. szeptemberében polgári engedetlenség miatt kirúgott pedagógusok mellett.
Fazekas Csaba bejelentését követően az iskola szülői munkaközössége szervezkedni kezdett, hogy megköszönjék az igazgató évtizedes munkáját és a kiállását az iskoláért, a diákokért és a tanárokért.
"Első kérésre jött mindenki: szülők, tanárok, diákok, öregdiákok, hogy felélesszük, körbeálljuk és hálánk jeléül megköszönjük a sok évet, sok energiát. Sokan dolgoztunk azon, hogy ez összejöjjön. De, ami történt, és ahogy, az minden képzeletünket felülmúlta" - írják a Facebookon közzétett videóhoz.
Ezen az látható, hogy az iskolába belépve Fazekas Csabát diákok, szülők és pedagógusok tucatja fogadja, akik egy dalt énekelve köszönik meg a munkáját.
A videót itt nézhetitek meg:
Az első szülői munkaközösségi ülésen, augusztusban Csaba bejelentette, hogy nem fogadták el az egyetlen igazgatói pályázatot, az övét, és marad tanítani a Kölcseyben. Az összejövetel után a szülői levelezőcsoport elkezdett izzani, hogy hogyan köszönjük meg, amit eddig tett és ahogy kiállt az iskoláért, a diákokért árral szemben is. Többen megfogtuk ezt az izzó parazsat és tüzet csináltunk belőle. Első kérésre jött mindenki: szülők, tanárok, diákok, öregdiákok, hogy felélesszük, körbeálljuk és hálánk jeléül megköszönjük a sok évet, sok energiát. Sokan dolgoztunk azon, hogy ez összejöjjön. De, ami történt, és ahogy, az minden képzeletünket felülmúlta. Nagy köszönet: ⁃ Medenczi Románnak a dal előadásáért ⁃ Sulai Erikának, Biró Józsefnek a programba illesztésért és Csaba terelgetéséért, hogy ne tudjon meg semmit ⁃ Bodrogi Beának, Farkasházi Rékának, Farkas Mónikának, a szülői csapatnak a tanácsokért, segítségért a helyszínen ⁃ Mészáros Misinek és párjának, Andreának a csodálatos videóért, és hogy utolsó pillanatban a második emeletre vittük az egész produkciót⁃ és nem utolsó sorban Horváth Milánnak, hogy Misi nem esett hanyatt a lépcsőn, így Csaba minden rezzenését követni tudtaDe mindez eltörpül azelőtt, amit az ünnepelt hozott az eseményre: a szívét és lelkét. Ezt a tüzet fogjuk továbbvinni és megvédeni, megbecsülni, ami szülőként a legnagyobb értek számunkra: a gyerekeink jövőjét.Horváth Áron
Posted by Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium on Monday, September 16, 2024
Fazekas egyébként nem hagyja ott az iskolát; szaktanárként folytatja a munkáját az intézményben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.