Oktatási Jogok Biztosa: "az iskola világa határt szab a politikusoknak"

Bár nem tiltható ki a politika az oktatási intézményekből, politikusnak nincs keresnivalója a gyerekek között függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki.

  • Székács Linda

,,Az igazgatóktól azt kérem, hogy ne engedjék a politikusokat az intézményekbe, a tanároktól pedig azt, hogy húzzák ki magukat és ne hagyják, hogy valaki a hatalmát fitogtatva álljon a katedrára, legyen az akár kormánypárti, akár ellenzéki politikus" - mondta az Oktatási Jogok Biztosa, Aáry-Tamás Lajos a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A Magyar Nemzet újságírója az ombudsmannak többek között azt mondta, információink szerint "egyes ellenzéki politikusok arra biztatnak szülőket, hogy a gyerekeikkel összefüggésben támadjanak pedagógusokat, a gyerek elleni agresszióval vádolva meg őket. Valójában viszont arról van szó, hogy a szülők bosszút akarnak állni egy pedagóguson, például mert elégedetlenek az érdemjegyekkel vagy mással. Az ellenzéki politikusnak pedig ez kapóra jön, hiszen tudja támadni a kormányt, az oktatási rendszer vélelmezett hiányosságaira mutogatva."

Az ombudsman erre azt válaszolta; találkozott már ilyen esetekkel, azonban a "politikai típusú harcok sosem járhatnak sikerrel az iskolán belül."

Azzal kapcsolatban, hogy a politikát ki kell-e tiltani az intézményből Aáry-Tamás úgy vélekedett; mivel az iskola is a közélet része, ezt nem lehet megtenni. Azonban

az iskola világa határt szab a politikusoknak: nem fotózkodhatnak a gyerekekkel és nem élhetnek vissza a helyzetükkel, mert még a kampányban is meg fogják büntetni őket. Ha Medgyessy Péterhez vagy Dobrev Klárához hasonlóan valaki órát akar tartani, annak fel kell hívni a figyelmét, hogy van arra szerződött tanár az iskolában. Az igazgatóktól azt kérem, hogy ne engedjék a politikusokat az intézményekbe, a tanároktól pedig azt, hogy húzzák ki magukat és ne hagyják, hogy valaki a hatalmát fitogtatva álljon a katedrára, legyen az akár kormánypárti, akár ellenzéki politikus.

Kampánygyűlést iskolaépületben csak a tanítási időn kívül rendezhetnek, gyerekek pedig azon nem vehetnek részt.

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.