Nem lesznek minimumponthatárok - megvannak a Debreceni Egyetem új felvételi szabályai is
Sorra teszik közzé az egyetemek a 2023-ban és 2024-ben érvényes, új egyetemi felvételi szabályaikat. Most a Debreceni Egyetem új szabályait hoztuk el.
Sorra teszik közzé az egyetemek a 2023-ban és 2024-ben érvényes, új egyetemi felvételi szabályaikat. Most a Debreceni Egyetem új szabályait hoztuk el.
Nyilvánosságra hozta a 2024-es felvételi szabályokat a Szegedi Tudományegyetem: több pont jár majd a nyelvvizsgáért, a tanulmányi versenyekért, na meg azért is, ha valaki kifejezetten a szegedi egyetemre készül.
Nem határoz meg minimumpontszámot a Miskolci Egyetem a 2023-as és 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásokban - többek között ez is átalakul a következő felvételiben. Elhoztuk a szabályokat.
Hosszabb téli szünet, 18 fokos előadótermek és átalakuló egyetemi felvételi. Az általános- és középiskolások, felvételizők, illetve az egyetemisták életében is mozgalmas volt az elmúlt hét. Összeszedtük a legfontosabb történéseket az oktatásból.
Ezek a 2024-es pontszámítási szabályok a Semmelweis Egyetemen. Mutatjuk, hogy mire kaphattok többletpontokat.
Indul az őszi érettségi és a 2023-as középiskolai felvételi szezon, kezdődnek a kísérleti bemeneti mérések - ezek lesznek a legfontosabb oktatási események októberben.
2024-től teljesen átalakítják az egyetemi-főiskolai felvételi pontszámítási szabályait – például az intézmények dönthetnek arról, mire adnak pluszpontokat.
Bár a nagy változás az egyetemi felvételiben csak 2024-től jön, több szabály már jövőre is megváltozik. Összeszedtük miről dönthetnek majd az egyetemek saját hatáskörben.
A felvételi átalakításával a minimumponthatárok szabálya is változik. Összeszedtük a legfontosabb szabályokat, és azt is, mire kell figyelnie annak, aki 2023-ban felvételizik majd egyetemre.
2024-től teljesen átalakul az egyetemi-főiskolai felvételi rendszer, új pontszámítási szabályok jönnek. A pontduplázás lehetősége azonban megmarad.
2024-től az egyetemek és főiskolák dönthetnek arról, hogy mire adnak többletpontokat. Mutatjuk a részleteket.
Átalakul az egyetemi felvételi, a két év múlva felvételizőknek már új érettségikkel és új felvételi rendszerrel kell számolniuk. Elhoztuk az egyik legfontosabb szabályt: milyen érettségik, és hogyan számítanak majd bele a felvételibe.
Két év múlva alakul át teljesen az egyetemi felvételi rendszere, addig kell a középiskolásoknak felkészülniük az új szabályokra.
2020-ban tették kötelezővé, alig két és fél évvel később pedig már meg is szünteti a felvételizők kötelező emelt szintű érettségijét a kormány. Ez persze nem azt jelenti, hogy a népszerű szakokra be lehet majd kerülni emelt érettségi nélkül, de a hallgatóhiánnyal küzdő képzéseken valóban puhíthatnak a szabályokon.
A héten is tovább folytatódott a tanárok tiltakozása, több iskolában is polgári engedetlenségbe kezdtek a tanárok - sokokan közülük már meg is kapta a kirúgással fenyegető levelet a tankerülettől. Kiderültek a 2024-es egyetemi felvételi szabályai, összeszedtük a részleteket és az iskolai fűtést érintő bejelentést tett Gulyás Gergely. Elhoztuk a hét legfontosabb oktatási híreit.
Megjelent az újraszabott felvételi szabályokat tartalmazó rendelet, amely a 2024-ben felvételizőket, sőt elképzelhető, hogy már a 2023-ban egyetemre jelentkezőket is érinti. Összeszedtük a legfontosabb változásokat.
Megjelent az egyetemi-főiskolai felvételi szabályairól szóló rendelet módosítása, ebből kiderül többek között az is, hogy az intézmények akár munkatapasztalatért vagy kompetenciateszten elért eredményért is adhatnak pluszpontokat a jelentkezőknek. Már a 2023-as felvételit is érintheti a sok változás.
Csütörtökön elkezdődött az új tanév, pénteken pedig már meg is tartották az első diáktüntetést Budapesten. Emelkedik a nyelvtanfolyamok ára, és úgy néz ki, hogy 2024-től nem lesz a felvételi alapfeltétele az emelt szintű nyelvvizsga. A hét oktatási hírei közül válogattunk.
Nagyon rövid határidőt kaptak az egyetemek és főiskolák a 2024-es felvételi átalakítás legfontosabb kérdéseinek tisztázására.
2024-től nem lesz kötelező emelt szintű érettségi az egyetemi-főiskolai felvételihez – ez áll abban az államtitkári levélben, amelyet a Magyar Narancs szerzett meg.