Az ELTE jogászhallgatója lett 2024 legjobb fiatal női kézilabdázója
Korábban már bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert az elsőéves egyetemista.
Korábban már bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert az elsőéves egyetemista.
Az intézmény új, saját fizetési rendszert vezet be.
480-580 ezer forint közötti összegre emelkedett március 1-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanítók bére, de még így is kevesebbet keresnek, mint egy közoktatásban dolgozó pedagógusgyakornok.
Székács Linda
Az ELTE-n van olyan kar, ahol a nyelvvizsga, míg máshol az emelt szintű nyelvi érettségi ér többet. Mutatjuk a részleteket.
Az új rektor várhatóan július 31-ét követően kerül az ország legnagyobb, de jelentős gondokkal küszködő felsőoktatási intézményének élére.
Székács Linda
Nyelvvizsgáért, sportteljesítményért és emelt szintű érettségi vizsgáért is legfeljebb 50-50 pluszpontot szerezhettek az ELTE felvételijén.
Az őszi vizsgaidőszakot követően február elején visszatértek az iskolapadokba az egyetemisták is. Mutatjuk, meddig tart a tavaszi félév a nagyobb budapesti egyetemeken.
Székács Linda
A szünet időpontja és időtartama intézményenként eltérő lehet.
Székács Linda
Vannak szakok, amiken nem kötik minimumponthatárokhoz a bejutást, egyes képzéseken viszont magasra teszik a lécet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Székács Linda
A legnépszerűbb szerzők között szerepel Platón, Nietzsche és Foucault, míg a legnépszerűbb szépirodalmi alkotások között ott van a Sátántangó, az Esti Kornél és az Állatfarm is.
Székács Linda
Hiába az ország egyik legjobb egyeteme, ami a nemzetközi rangsorokban is jól szerepel; az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az alacsony bérek miatt hiány van az oktatókból, nincs utánpótlás és a megmaradt dolgozókat is szinte már csak a lojalitás tartja az intézményben. A bérek semmiképp sem.
Székács Linda
Több mint kétezer állami ösztöndíjas férőhelyet vettek el a legnépszerűbb egyetemtől.
Székács Linda
A térkép egy geológiai rejtély megoldását is segítheti.
„Ha az épületek beszélni tudnának, sok mindenről mesélnének” – hangzik a jól ismert mondás, ez pedig az egyetemekkel kapcsolatban hatványozottan igaz. Egyes épületek több mint száz éve állnak a helyükön és több ezer diák fordult meg az előadóikban. A Fortepan fotógyűjteményéből szemezgettünk.
Rodler Lili
Az európai egyetemszövetség első alkalommal megrendezett versenyén a korai fázisú startupok kategóriában az ELTE csapata első helyezést ért el.
Rodler Lili
A fesztiválon résztvevő diákoknak az egyetem igazolja az iskolai hiányzást.
Elkezdték elszállítani a középkortudományi szakkönyvtárban található könyveket.
Olyan egyetemek csapatait is megelőzték, mint a Cambridge és az École Paris.
Székács Linda
A szakszervezeti bizottság szeptember 20-án 12:30-ra a Honvéd utca 13-15. elé várja az "állami felsőoktatás maradékát támogatókat."
Az árvízveszély felülírja az egyetemi szabályokat.
Székács Linda