Kiemelkedő eredményt ért el az ELTE csapata a CHARM-EU pitch versenyen

Az európai egyetemszövetség első alkalommal megrendezett versenyén a korai fázisú startupok kategóriában az ELTE csapata első helyezést ért el.

  • Rodler Lili

„A CHARM-DEN pitch versenyt október végén rendezték meg hibrid formában. A megmérettetéshez többnyire online csatlakoztak a CHARM partneregyetemeiről, míg a Trinity College Dublin Business School, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a würzburgi Julius-Maximilians University intézmények jelenléti eseményt szerveztek” – olvasható az ELTE oldalán a versennyel kapcsolatos közleményükben.

A verseny két kategóriájában - korai fázisú startupok, érett fázisú startupok – mérettethették meg magukat a versenyzők a rangos szakmai zsűri előtt. A korai fázisú kategória nyertesének a GuardenAI projektet választották. A GuardenAI mesterséges intelligenciára épülő robottechnológiával támogatja a mezőgazdaságot: a projektben új és meglévő technológiát kombinálnak a burgonya fertőződése ellen, növényvédő szerek használata nélkül.

A vállalatot Kelecsenyi Nándor és Csik Ákos alapították, és egy autonóm robotot fejlesztettek ki, ami mesterséges intelligenciával működik és egy finomhangolt lézerrel van felszerelve, hogy tűpontosan tudja kiirtani a kártevőket a beazonosításuk után. A zsűri külön kiemelte, hogy az innováció költséghatékony, munkaerő-takarékos megoldást kínál, valamint összhangban van az EU Green Deal kötelezettségvállalásával, amely szerint 2030-ig a felére kell csökkenteni a káros növényvédő szerek használatát.

A másik kategória nyertese a ForSURE lett, amely a kiterjesztett gyártói felelősségrendszerhez (Extended Producer Responsibiliy, EPR) kapcsolódó jelentéstételt egyszerűsíti, időt és energiát spórolva a kis- és középvállalatoknak.

A nyertesek támogatást kapnak ahhoz, hogy további, a régiójukban megrendezett startup-eseményeken részt vehessenek. Jövő tavasszal például a két csapat ellátogathat a würzburgi Startup Innovation Barcamp rendezvényre is.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.