Ezeken a képeken röhög az internet: több mint hetvenezren élnek így szeptembertől
Bekerültetek valamelyik egyetemre vagy főiskolára? Ezeket a mémeket érdemes megnézni.
Bekerültetek valamelyik egyetemre vagy főiskolára? Ezeket a mémeket érdemes megnézni.
Akik csak most kezdték az egyetemet el sem tudják képzelni, milyen lesz az utolsó félévre, azonban akik már lediplomáztak, biztosan állítják, hogy homlokegyenest más lesz, mint ahogy elkezdődött. Ebből gyűjtöttünk össze egy kis válogatást:
Fontos fogalmak és meghatározások minden elsőévesnek, és azoknak is, akik már benne vannak az egyetemi életben.
Több tízezren kezdik meg az egyetemet, főiskolát néhány nap múlva. Mire érdemes odafigyelni az első hetekben, hónapokban? Miért kell már most minél többet megtudni a kiválasztott szakról?
Sokan most kezditek majd életetek első egyetemi szemeszterét, mi pedig egy vicces összeállítással szeretnénk megmutatni, hogy milyen egyetemi professzorokkal találkozhattok majd az előadásokon és a szemináriumokon. Íme:
Sokan most kezditek majd az első szemesztert az egyetemen, de sokan vannak, akik már a szakdogájukat fogalmazgatják, vagy már végeztek is vele. Most megmutatjuk, hogy mik a legnagyobb különbségek.
Vannak olyan dolgok, amikkel minden elsőévesnek szembesülnie kell majd, ha elkezdi az egyetemet, összeszedtünk párat nektek ezekből a legmeghatározóbb élményekből.
Nemsokára megszületnek az idei ponthatárok és mindenki elkezdhet tervezni, kivel, mivel és hová megy. Vannak olyan dolgok, amik azonban várostól és szaktól függetlenül, minden elsőéves életében jelen lesznek.
A Buzzfeed megkérdezte az olvasóit, milyen tanácsaik lennének a gólyáknak, hogy túléljék az egyetemet. Az ő tanácsaikból válogattunk.
Vannak dolgok, amiket csak az egyetemen tehetsz meg.
Izgultok, milyen lesz az első egyetemi, főiskolai évetek? Ezek a mobilalkalmazások biztosan megkönnyítik majd a dolgotokat. A legjobb appok tanuláshoz, rendszerezéshez, bulizáshoz, főzéshez.
Tanuljatok a felsőbb évesek tapasztalataiból, és tuti szuper lesz az első egyetemi, főiskolai évetek.
Nem könnyű az elsőéves egyetemisták, főiskolások dolga, több elképzelésük pedig fura lehet a felsőbb évesek számára.
Ne aggódjatok, mindenki ugyanolyan ideges, mint ti. Készüljetek fel az első egyetemi, főiskolai évetekre ezekkel a tippekkel.
Fellélegezhettetek a ponthatárhúzáson, már biztosan be is léptetek az első egyetemi Facebook-csoportotokba, így nincs is más hátra, mint készülni a gólyatáborokra. Összegyűjtöttük, hol, mikor és milyen tematikájú bulival készülnek a legnagyobb budapesti egyetemek.
Végre kiderült, hogy sikerült-e bekerülnötök az egyetemre, főiskolára. Ideje felkészülnötök a gólyaévetekre.
Gólyaként különösen csábító, hogy ne járjatok be az előadásokra, esténként pedig egy egész pizzát benyomjatok egyedül, de inkább fogadjátok meg pár friss diplomás tanácsát, és ne tegyétek. A Buzzfeed gyűjtéséből szemezgettünk.
Induljatok útnak, még ha nem is tudjátok, hova tartotok. Menjetek külföldre, kempingezzetek a barátaitokkal és olvassatok el egy jó könyvet.
Simán felveszitek a reggel nyolcas órákat, és a választható tantárgyakkal sem fukarkodtok, ráadásul meggyőződésetek, hogy a bulizásra is lesz időtök - az elsőéves lelkesedésetek viszont hamar alább fog hagyni.
Milyen támogatásokra pályázhattok az egyetem vagy főiskola első szemeszterében? Mi a helyzet akkor, ha fizetős helyre kerültetek be? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.