Itt a lista: ezekben az iskolákban szerezhettek óvodai nevelő szakmát
Mutatjuk, hol érhető el az új technikumi képzés.
Mutatjuk, hol érhető el az új technikumi képzés.
Székács Linda
Kétezer nevelőszülő hiányzik ahhoz, hogy minden gyerek családban nőhessen fel.
Tornyos Kata
Egy érettségis Facebook-csoportban merült fel a kérdés, hogy lehet-e atlaszt használni a történelem érettségin. Mutatjuk, mit érdemes tudni a segédeszközökről.
Tornyos Kata
A munkálatok költségeit az adófizetők állják állami támogatás formájában.
Tornyos Kata
Totyik Tamás arra kéri a kollégákat, hogy aki teheti, vegyen részt és segítse a diákok tiltakozását.
Három órát muszáj volt kibírniuk ahhoz, hogy a péntek tanítási napnak számítson.
Székács Linda
Lesznek, akik "duplán jól járnak".
Eduline/MTI
A januárban érvénybe lépett kormányrendelet szerint az alsós tanítók már nyolcadik osztályig taníthatnak, óvónőként pedig középfokú végzettséggel is el lehet helyezkedni.
2024-ben is a Velencei-tó partján várják a jelenlegi és egykori egyetemistákat.
Székács Linda
14 évesen házasodott, gyereket nevelt és közben dolgozott, így esélye sem volt iskolába járni. Dédunokáitól inspirálva most viszont visszaült az iskolapadba egy 92 éves nő Indiában.
Tornyos Kata
A finn társadalomra sokként hatott, hogy milyen mértékben esett vissza a tanulók pontszáma szövegértésből, matekból és természettudományokból.
A programban jó tanulmányi eredményű, hátrányos helyzetű diákok vehetnek részt.
Székács Linda
A műszaki képzésen tanulók csaknem háromnegyede férfi, mégis jóval több nővel lehet találkozni az építészmérnöki vagy a környezetmérnöki képzéseken. Azonban van egy képzési terület, ahol még ennél is nagyobb arányban tanulnak férfiak. A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb adatai alapján megnéztük, hogy milyen a nemek megoszlása a különböző képzési területeken és szakokon.
Tornyos Kata
Másfél hónapja nem kapják meg kilépő papírjukat egy zuglói iskola korábbi pedagógusai, dolgozói, akik még ősszel a státusztörvény miatt nem írták alá az új munkaszerződésüket.
December 21-én elindult a 2024-es általános felvételi eljárás, nyilvánosságra hozták, hogy az egyetemek és főiskolák pontosan milyen képzéseket hirdetnek meg, és milyen pontszámítási szabályok alapján rangsorolják a jelentkezőket. Összeszedtünk, minden fontos dátumot és tudnivalót a jelentkezésről és a felvételiről.
Székács Linda
Február 15-ig lehet jelentkezni a 2024 szeptemberében induló egyetemi képzésekre. Mutatjuk, hány helyet lehet ingyenesen megjelölni.
A kutatók szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy valóban azok is.
Székács Linda
Bizonyos feladatokat mostantól a mesterséges intelligencia lát el.
Székács Linda
A munkahelyi generációváltást elősegítő programmal a fiatal álláskeresők munkához jutását, beilleszkedését és a generációk közötti tapasztalat-átadását akarják támogatni.
Egy szülő nem hagyta annyiban a Kúria döntését, így feltehetően nem lehet népszavazást tartani az iskolai óraszámcsökkentésről és a helyi tantervekről. Fordulatokban gazdag, tanulságos történet.