Oscar-shortlistre került Buda Anna Flóra Arany Pálma-díjas animációs filmje
A végső jelöltek névsorát egy 15-ös listából szűkítik majd le január 23-áig.
A végső jelöltek névsorát egy 15-ös listából szűkítik majd le január 23-áig.
Tornyos Kata
Hónapokon át tartó demokratikus folyamat eredménye volt, hogy a szenátus Vargha Balázst javasolta a pozícióra, a kuratórium mégis mást választott.
Tornyos Kata
Bruttó 1 millió 145 ezer – ennyit lehetett keresni a legjobban fizető mesterszakos diplomával átlagosan. Nagy meglepetés, hogy a top3-ban egyetlen műszaki képzés sem szerepel.
Délután 15 óra környékén kezdett ámokfutásba az egyetem egyik hallgatója.
Székács Linda
Ez 3,7 százalékkal magasabb tavaly októberhez képest.
Székács Linda
A parlament szerdán fogadta el az indítványt.
Székács Linda
Több pontban sem világos, hogy mihez képest növekednek majd 32,2 százalékkal a bérek.
Székács Linda
A téli szünetben is ingyen utazhatnak az alsó tagozatos diákok a MÁV-START, a GYSEV és a Volánbusz járatain a világoszöld Kajla útlevelükkel.
Eduline/MTI
A digitális eszközök szükségességéről írt.
Székács Linda
Csütörtöki sajtótájékoztatóján Orbán Viktor arról is beszélt, hogy februárban már 32 százalékkal magasabb lehet a pedagógusok bére.
Székács Linda
Érd vízigénye miatt a környező települések lakóinak már nem jut ivóvíz.
Székács Linda
A hallgatói kiválóság alapján készített művészeti képzésterületi rangsor első helyén a Színház- és Filmművészeti Egyetem található, amivel az egyetem lekörözte a tavaly még az élen szereplő MOME-t.
A Közép-Pesti Tankerületi Központ is elismerte, hogy nyelviskolákkal kötött megbízási szerződést
18 óráig tartó iskola, a tanárok iskolai mobilhasználata, pedagógussztrájk – csak néhány olyan témakör, amelynek kapcsán a Belügyminisztérium kíváncsi a szülők véleményére. A kérdőív a tanárhiánnyal egyáltalán nem foglalkozik.
A tervek szerint a technikumi képesítéssel rendelkező óvodai nevelők a diplomás óvodapedagógusok munkáját fogják segíteni.
Székács Linda
A diákok már napokkal a tragédia előtt jelezték, hogy repedezik az épület, mégsem történt intézkedés az ügyben. A munkálatokat végző cég tulajdonosa a tervező előírását is figyelmen kívűl hagyta a rendőrség szerint.
Eduline/MTI
Akár 30 kreditpont elismerésére is lehetőség nyílik.
Székács Linda
Egy budapesti intézmény sem került be a top 10-be 2024-ben. Mutatjuk a legjobb technikumok listáját.
December 24-én és 31-én 16 óra után az autóbuszjáratok többsége, illetve karácsonykor és a két ünnep között számos járat nem közlekedik.
Tornyos Kata
A Logischool iskolahálózat 10. évfordulója alkalmából bejelentette a tananyagának jelentős bővítését, amiben a mesterséges intelligencia (MI) szélesebb körű oktatása is szerepet kap.