Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint mivel a pedagógusbér hozzávetőlegesen fele a diplomás fizetéseknek, ezért a szakma megmaradásához az illetményeket a duplájára kéne emelni.
A PSZ közösségi oldalán közzétett posztból kiderül, hogy ekkora emelést az oktatásban sem lehet egy lépcsőben megvalósítani.
Ilyen nagyságrendű közszolgálati béremelés utoljára 2022 tavaszán volt, amikor az államtitkárok, miniszterek bérét emelték a másfélszeresére. Első lépésnek most 32 százalék meg is felelne, amennyiben mindenkire vonatkozik, és a bérfelzárkóztatás tovább folytatódik.
- olvasható a bejegyzésben, amelyben kitérnek arra is, hogy a bejelentés utáni visszakozás, bizonytalanság, magyarázkodás miatt nem nyugodtak: nehezen akar kiderülni, konkrétan egy pedagógus mennyit fog keresni februártól.
Csak reménykedni tudunk, hogy nem azt a feladatot kapták a kormányzati kommunikátorok, miszerint esetenkénti 5-10 százalékos béremelést adjanak el úgy, hogy több mint 32-nek látsszon.
- írják a posztban,
A PSZ ezen kívül hangsúlyozza, hogy az eredményesség tekintetében a túlterhelés (diákok, tanárok) és az oktatás feltételei (új NAT, épületek-eszközök, tankönyvek, módszertani szabadság) mellett a minőséget meghatározó bér a harmadik legfontosabb terület.
"Amennyiben már ezt az első lépést sem sikerülne közmegegyezéssel és közmegelégedésre meglépni, vajon mit remélhetnénk a nemzet tartópillérét jelentő oktatásügy valóságos megújítását illetően?" - teszik fel a kérdést.
A pedagógusok béremelésével kapcsolatban az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.