Túl van az életveszélyen a szalagavatón összeesett fotós

Már a rendezvény kezdetén jelezte, hogy nem érzi jól magát.

  • Tornyos Kata

Már magánál van az a 60 év körüli fotós, akit egy tatabányai iskola szalagavató bálján élesztettek újra a hétvégén – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

A férfi már a rendezvény kezdetén jelezte, hogy nem érzi jól magát, ennek ellenére továbbra is kitartóan fényképezte a bálozókat. Később azonban hirtelen elsápadt és összeesett. Rögtön többen is a segítségére siettek és értesítették a mentőket, de a férfi ekkor már nem lélegzett.

Azonnal esetkocsi indult segítségül, ami perceken belül a helyszínre ért.  A mentősök megküzdöttek a férfi életéért, az ellátás, ami alatt a beteg szívét sokkolták a mentők, közel egy órán keresztül zajlott. Végül sikerült stabilizálni az  állapotát, másnap a kórházban visszanyerte az eszméletét is.

 

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.

Szabó Zsófi: „A szakpolitikához mondjuk el kéne végeznem egy sulit, de azt sem tartom lehetetlennek, hogy 37 évesen visszaüljek az iskolapadba”

A műsorvezető egyre aktívabban vállal szerepet közéleti eseményeken, és már a jövőjét is részben a politikában képzeli el. Bár nem tartja magát politikusnak, nyitott arra, hogy idővel komolyabban is elköteleződjön ezen a területen, és ezért még hajlandó lenne az iskolapadba is visszaülni.