#Egyéb

Reklámhét volt a MÜTF-ön is

A MÜTF a Kommunikációs Akadémiával együttműködve ez évben első alkalommal vett részt a Magyar Reklámszövetség által megrendezett Harmadik reklámhét rendezvényen.




Nemzetközi Hindi Konferencia az ELTE-n

Nemzetközi Hindi Konferenciát szervez október 24-26. között az Indiai Köztársaság Külügyminisztériuma, a budapesti Indiai Nagykövetség és az ELTE Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszéke. A háromnapos konferencia lehetőséget nyújt az ismeretségen kívül az elmélyült műhelymunkára, valamint kutatási eredmények ismertetésére is.




Ma tüntetnek Budapesten a tandíj ellen

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ma, október 17-én 19 órától tart tandíjellenes tüntetést demonstrációsorozatának utolsó állomásán, Budapesten. A múlt héten benyújtott alternatíva-csomag kapcsán holnap tárgyal az oktatási kormányzat a hallgatói képviseleti szervvel, de az OKM ma kiadott közleményében egyértelműen kijelentette, hogy a javaslat jelenlegi formájában nem kerülhet bevezetésre. A HÖOK a reakciót semmitmondónak tartja.


Zsigmond Nap a hetedik évfordulón

A Zsigmond Király Főiskola (ZSKF) október 16-17. között ünnepelte fennállásának hetedik évfordulóját. A neves alkalmat tanár-diák focimeccsel, stratégiai játékokkal, filmvetítéssel és este tábortűzön rotyogó gulyáslevessel ünnepelték. A kétnapos rendezvénysorozat programjai közül Csiszár Jenő vendégszereplése vonzotta a legtöbb látogatót.


Ötven alapítványi- és magánösztöndíjat adnak át Győrben

A győri Széchenyi István Egyetem félszáz kiváló tanulmányi tevékenységet, eredményes szakmai-tudományos, zeneművészeti munkát végző hallgatója veheti át az Universitas-Győr Alapítvány vagy magánösztöndíj adományozásáról szóló díszoklevelet október 19-én, pénteken 9 órakor az egyetem hangversenytermében tartandó ünnepségen.







85 milliárd forintos uniós támogatás - Fókuszban a K+F+I

A kutatás-fejlesztésre és az innovációra összpontosítanak az Új Magyarország Fejlesztési Terv október 17-én megjelenő felsőoktatási infrastrukturális és innovációs pályázatai. Ezért a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások ebben a pályázati csomagban csaknem 35 milliárd forint uniós forrásra pályázhatnak a versenyképességük növelését szolgáló innováció erősítése érdekében - adta hírül az Oktatási és Kulturális Minisztérium.





150 éves a sárospataki tanítóképzés

Az önálló tanítóképzés megindulásának 150. évfordulóját ünnepelték Sárospatakon a közelmúltban. Az esemény tiszteletére az egyetem Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara a Magyar Comenius Társasággal karöltve ünnepi emlékülést rendezett a főiskola dísztermében.


A miskolci bölcsészek duplán születésnaposak

Dupla évfordulóját ünnepli a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara ma, október 16-án. A kettős születésnap oka, hogy bölcsészképzés kezdete, vagyis a Bölcsészettudományi Intézet alapítása 1992-re tehető, azonban kari címet csak 1997-ben kapott és ennek immár 10 esztendeje.