Szeressük együtt a mozit! - Holnap kezdődik a Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle

Bár a XII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle csak pénteken kezdődik, már most több kapcsolódó filmes program elkezdődött Budapesten és Piliscsabán. Szerdán délután az Uránia Nemzeti Filmszínházban filmes szakemberek tanácskoztak a filmes oktatásról, napjaink filmgyártásáról. A programsorozat díszvendége és egyben a filmszemle zsűrielnöke, prof Francesco Casetti filmtudós vezérgondolataival indult el a párbeszéd a filmes szakemberek és az érdeklődők között.

  • Edupress
A milánói egyetemen és az Egyesült Államokban is tanító szaktekintély a program kezdetekot rámutatott a kontinenseket jellemző filmes tehetséggondozásra, a fiatal filmesek nehézségeire és a gyakorlatorientáltságra. Casetti küldetésként tekinti a fiatalok képzését, kijelentette: "A filmezés szerelem, amit nem lehet megtanítani, de megosztani igen. Szeressük együtt a mozit!" Lázár Kovács Ákos, filmesztéta, a Faludi Amatőrfilmszemle igazgatója hozzátette: "A Faludi Akadémia és a már tizenkét éves Amatőrfilmszemle feladata azon komplex kulturális, filmes közeg megteremtése, ahol a fiatal filmesek szárnypróbálgatásaira sor kerülhet." A beszélgetésben részt vevő Mispál Attila, rendező és Buglya Sándor, producer is a talentum felfedezését és az alkotó atmoszférát tartja a filmes képzés legfontosabb feladatának. Teszler Tamás, diákzsűri elnöke a különféle intézményekben oktatott filmes alapok szinkronizálását, identitászavarának rendezését tartaná a legelső feladatnak. ##KERETES##Konferencia a "Pázmányon"A program A látható és a láthatatlan a modern filmművészetben címmel filmelméleti konferenciával folytatódik ma, november 15-én, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, melyen a tematikus filmhéten vetített alkotásokat is elemzik.November 16-17., XII. Faludi Nemzetközi AmatőrfilmszemleAz idei filmszemlén több mint ötven filmes alkotás verseng, melyekben egy a közös: mindegyik a kegyelem témáját járja körül. A filmeket az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik november 16-17. között.Hankovszky Anikó, a Faludi Ferenc Akadémia sajtóreferense elmondta, hogy a pályázatra a magyar alkotók mellett portugál, belga, német és határon túli magyar filmkészítők is neveztek. A filmes ünnepen három kategóriában lehetett nevezni: kisjátékfilm, kísérleti film, dokumentumfilm. November 16-án kora délutántól párhuzamosan zajlanak az előzsűri által a versenyprogramba be nem választott információs filmek és a versenyfilm vetítések. Ezen a napon vetítik még a külön szekcióban versengő filmegyetemi hallgatók munkáit is. Este az Olomouc-i "Film a halak jegyében fesztivál" válogatásit nézhetik meg az érdeklődők. Szombaton az információs vetítés mellett a több versenyfilmet is levetítenek. Később a 2007-es Cinefest és a BuSho fesztivál, valamint a 2006-os Vízenjárás fesztivál legjobb filmjeit nézhetik meg a filmrajongók. Az ünnepélyes díjkiosztóra szombaton este 19 órakor kerül sor az Uránia moziban. A legjobb filmek sorsáról a hazai szakemberek mellett prof. Francesco Casetti, nemzetközi filmtudós, a zsűri elnöke dönt.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.