Ez a beszéd! - konferencia Montágh Imre emlékére

"Ez a beszéd!" címmel rendez konferenciát Montágh Imre emlékére az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, a Rögtönzések Színháza és a Színház- és Filmművészeti Egyetem november 22-én a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karon a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódóan.

  • Edupress
A konferencia szervezésében együttműködő három felsőoktatási intézmény és a Rögtönzések Színháza Montágh Imre iránt érzett tiszteletből és az egykori mester munkásságának elismeréseként rendezi meg idén először az "Ez a beszéd" című konferenciát, melynek célja, hogy felhívja a szakma és az érdeklődők figyelmét az igényes és tiszta beszéd, a szó- és hangképzés, a beszédtechnika, a logopédiai munka és a kommunkiáció minőségének jelentőségére a mindennapi életben. ##KERETES## A nem kizárólag szakmai konferencia plenáris ülésekkel kezdődik november 22-én 9 órától, elsőként a Dr. Lajos Péter az ELTE BGGYFK tanszékvezető főiskolai tanár beszél az "Állandóság és változás a magyar logopédiában" címmel. Később Dr. Németh Erzsébet a BKF főiskolai tanár tart előadást "A televízió mint a fogyasztói társadalom közvetítője" témában. A délelőtti előadók között lesz több külföldi professzor mellett Dr. Hegedűs D. Géza a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi docense is, aki "A beszélő művész- Az összetéveszthetetlen személyiség" címmel tart előadást. A szakmai konferenciát két, nem szakmabeliek érdeklődésére is számot tartó beszélgetés szakítja meg Személyes emlékek albuma címmel. Az első közös emlékeket felidéző beszélgetést „Személyes emlékek albuma- első kötet címmel” Kiss György Ádám, a Rögtönzések Színházának vezetője moderálja Montagh Nelly, az elhunyt szaktekintély özvegye, és több színművész - köztük Venczel Vera, Eperjes Károly, Andai Kati - részvételével. A "Személyes emlékek albuma- második kötet" című beszélgetést Ságodi Gabriella, a Színház-és Filmművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa moderálásában délután 17 órától hallgathatják az érdeklődők. Ott lesz mások mellett Eszenyi Enikő, Valló Péter, Balás Eszter. A plenáris üléseket követően 15 órától három szekció, a kommunikáció "Mondjam vagy mutassam?!" címmel, a logopédiai "Tiszta beszéd" címmel és beszédtechnikai szekció "Mondd ki szépen!" címmel várja a nem csak szakmabeli érdeklődőket. A programot a Rögtönzések Színháza produkciója zárja. A teljes program megtekinthető: itt.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.