#Egyéb



Az öt legfurcsább OKJ-s tanfolyam 2012-ben

Egyre népszerűbbek az OKJ-s tanfolyamok, a jelentkezők száma az egyetemi keretszámok megvágása miatt idén valószínűleg még magasabb lesz. A diákok számtalan - olykor-olykor egészen meglepő - képzés közül választhatnak. Ezek közül szemezgettünk.


Nagyítás: véget érhet a lágymányosi torzó 16 éves kálváriája

Tizenhat év után befejezik a lágymányosi Infoparkban álló Tüskecsarnokot - ez lehet Buda első, versenysportra alkalmas fedett jégpályája. Az aréna eredetileg az 1996-os budapesti Expóra épült, de nem készült el teljesen, lelátóján kétezren férnek el. Az eredeti tervek szerint az expo után az ELTE és a Műegyetem kapta volna meg. Képek.













Elfoglalták az ELTE jogi karát a tüntető diákok

Körülbelül ezer-ezerötszáz egyetemista és középiskolás tüntetett szerda délután az új felsőoktatási törvény, a hallgatói szerződések és a 2012-es felvételi keretszámok ellen. A Hallgatói Hálózat tagjai és a hozzájuk csatlakozó diákok elfoglalták az ELTE jogi karának egy nagyelőadóját, hallgatói fórumot tartanak. Percről percre tudósítunk.