Kirúgtak két huszonéves diákot a Columbiáról, miután kiderült, hogy állásinterjún bevethető csalóprogramot fejlesztettek ki
A fiatal szoftverfejlesztők számára ez volt talán a legnagyobb reklám, amit a csalóprogramjuk kaphatott. Sőt, nem sokkal később csaknem 1,9 milliárd forintnyi befektetést szereztek.
A Snapchat új funkciójával megfigyelhetik a szülők, merre jár a gyerekük
Az új, kifejezetten a szülőknek szóló frissítésekkel biztonságosabbá akarják tenni a platform használatát.
Magyar egyetemisták kifejlesztettek egy applikációt, ami a demencia felismerésében is segíthet
Mivel a társas kapcsolatok hiány köztudottan számos mentális problémához vezethet, a Széchenyi István Egyetem hallgatói egy olyan alkalmazást fejlesztettek ki, amely nemcsak az interaktív beszélgetésre képes, hanem közben monitorozza is a beszélő készségeit, így akár a demencia kezdeti jeleire is lehet következtetni belőle.
Húszezernél is többen tanulnak angolul világszerte egy magyar startup appjával
Az uniós pénzből fejlesztett szoftverrel a rutinos beszélgetést igyekeznek segíteni.
Elkaszál egy funkciót a YouTube, mutatjuk, mi lesz helyette
Lényegében a Snapchatről lopott formátum helyét átveszi a TikTok utánzata, de hát szokták mondani, hogy a régóta meglévő versenytársakat egyre nehezebb megkülönböztetni egymástól.
Döntöttek: a személyes eszközökön is betiltják a TikTokot egy amerikai államban
A képviselők szerint az alkalmazás "nemzetbiztonsági kockázatot jelent." A vállalat eljárást indított a törvényjavaslat ellen.
Érettségi appajánló: ezekkel az alkalmazásokkal könnyebb lesz a felkészülés
Sebesen közeledik az érettségi, hogy megkönnyítsük a felkészülést összegyűjtöttünk nektek néhány hasznos, tanulást segítő alkalmazást. Természetesen bekerül majd a listába a Duolingo is, de ennél kevésbé ismert alkalmazásokat is találtunk.
Napi egy óra: ennyiben korlátoznák a tizenévesek TikTok használatát az alkalmazás fejlesztői
Bár a funkció kikapcsolható lesz, a fejlesztők célja elsősorban az, hogy az alkalmazás kevesebb használatára biztassák a tizenéveseket.
Döbbenetes okokra hivatkozva lehetetlenítik el a TikTok használatát több amerikai egyetemen
Úgy gondolják, a Kínai Kommunista Párt a népszerű telefonos platformon keresztül gyűjt adatokat.
Appajánló kisiskolásoknak: három ingyenes alkalmazást mutatunk
GCompris, Prodigy, Duolingo, Khan Academy Kids - ma ezeket az appokat mutatjuk meg. Ezeket akár elsősök-másodikosok is használhatják.
Két ingyenes app, amely segíthet a matektanulásban
Sokszor a matek a legnagyobb ellenség az iskolában, pedig lehet, hogy csak egy kis gyakorlásra lenne szükség. Appajánló.
Nyelvet tanultok? Mutatunk három appot, ami jól jöhet
Három olyan appot mutatunk nektek: az Elsa, a Mondly és a Quizlet is jól jöhet, ha nyelvet tanultok.
Itt az új Facebook, csak egyetemistáknak?
A Patio egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető el, de ki tudja, mit hoz a jövő. Elvégre a Facebook is hasonlóan kezdte.
Négy ingyenes app, ami segíthet az iskolakezdésben
Bár még javában tart a nyár, augusztusban már nem árt felkészülni a szeptemberre, hogy szervezettebben induljon az év. Ehhez ajánlunk néhány rendszerező és listázó alkalmazást.
Ezek a legjobb nyelvtanulós appok: nektek melyik van a telefonotokon?
Ma már nem feltétlenül kell hetente többször nyelviskolába menni, hogy gyakoroljunk, tanuljunk. Online is rengeteg a lehetőség: mutatunk párat.
Nehezen jöttök ki a fizetésből és az ösztöndíjból? Hat appot mutatunk, amely segíthet beosztani a pénzt
Már a hónap harmadik hetében elfogy az ösztöndíj? Nem tudjátok, mennyit szoktatok élelmiszerre, bulizásra vagy kütyükre költeni? Elsőévesként akadhatnak problémák a pénzügyekkel, ezért - hogy meglegyen az egyensúly a bevételek és a kiadások között - ajánlunk néhány appot, amellyel könnyebben tervezhettek.
Ezzel a nyelvtanulós appal napi néhány perc is elég a fejlődéshez
A Daily Dose alkalmazás naponta frissülő, rövid leckékkel építi be a nyelvtanulást a hétköznapokba.
Matekos appal rukkol elő a Duolingo, így próbálják felvenni a versenyt a TikTokkal
Ezzel az újítással csábítanák a diákokat a TikTokról a tanulás felé.
Komoly díjat kaphat egy magyar fejlesztésű nyelvoktató app
A GESS Education Awardson az év startupja kategória finalistái közé jutott a Xeropan magyar fejlesztésű nyelvoktató app.