Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A képviselők szerint az alkalmazás "nemzetbiztonsági kockázatot jelent." A vállalat eljárást indított a törvényjavaslat ellen.
Elfogadták a TikTok személyes eszközökön történő betiltását az amerikai Montana államban - számolt be róla a Népszava.
Korábban már mi is megírtuk, hogy egyre több a galiba Amerikában a fiatalok körében egyik legnépszerűbb alkalmazás, a TikTok körül. Januárban több felsőoktatási intézmény WiFijéről is letiltották arra hivatkozva, hogy a Kínai Kommunista Párt azon keresztül gyűjt adatokat, de tilos a használata a kormányzati eszközökön, legutóbb pedig óriási bírságot kaptak, mert 13 éven aluli gyerekek is regisztrálhattak.
A napokban azonban, a világon először Montana szövetségi államának képviselői 54-45 százalék arányban megszavazták az alkalmazás betiltását a személyes tulajdonú eszközökön is, ami szerintük "nemzetbiztonsági kockázatot jelent a felhasználóktól gyűjtött adatokon keresztül."
Amennyiben Greg Gianforte, az állam kormányzója aláírja a törvényt, az 2024. január 1-én lép hatályba. Ennek értelmében, ha valakiről kiderül, hogy használja az appot, nem lesz büntethető, de ha például feltűnik egy webáruház kínálatában, az naponta 10 ezer dollár büntetéssel jár.
Egy tavaly közzétett statisztika szerint egyébként az amerikai tiktokozók száma eléri a 135 milliót, és mintegy 37 százalékuk legalább évi 100 ezer dollárt, vagyis 34 millió forintot keres az alkalmazás használatával, arra viszont eddig még nincs bizonyíték, hogy a kínai kormány valóban hozzáférne a felhasználók adataihoz annak érdekében, hogy befolyásolja őket, ráadásul a tulajdonos ByteDance cég független is a kínai kormánytól.
,,Folytatjuk a harcot a TikTok használók érdekében, és azoknak a vidokészítőknek az érdekében, akiknek megélhetését, és az első kiegészítéshez való jogát (szólásszabadság) veszélyezteti ez a hallatlan kormányzati túlreagálás” - mondta Brooke Oberwetter, a TikTok szóvivője, hozzátéve; hogy a vállalat jogi lépéseket tesz a törvényjavaslat ellen.
A lap szerint áprilistól már több országban is él részleges TikTok tiltás, kormányzati, vagy/és kormányhoz közelálló szervezetek okoseszközein. Ezek közé Ausztrália, Új-Zéland, az Egyesült Királyság, Észtország, az Európai Parlament, az Európai Bizottság, az Európa Tanács, Franciaország, Hollandia, Belgium, Norvegia, Kanada, India, Tajvan, Pakisztán, Afganisztán. Utóbbi két ország indokai között azonban nem nemzetbiztonsági indokok, hanem erkölcsi és ifjúságvédelmi megfontolások állnak.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).