Újra működik a szülői KRÉTA az Apple készülékeken

Frissítés érkezett az alkalmazásra.

Az olvasóink szerint kijött egy új frissítés a szülöi KRÉTÁ-ra, így ismét működik minden funkció az alkalmazásban az Apple eszközökön is.

Frissült a szülői KRÉTA az iPhone készülékeken.
Eduline

Az új verzió egy "fontos biztonsági javítást" kapott és a beszámolók szerint az egész rendszer helyreállt.

Ahogy azt már többször is jeleztük, a szülői KRÉTA alkalmazás legalább a tavaszi szünet óta nem működött megfelelően. Száznál is több szülő jelezte az Eduline felé, hogy iPhone készülékeken nem tudják elérni gyerekeik elektronikus naplóját: nem látszanak az osztályzatok, a hiányzások, sem az órarend. Bejelentkezéskor csupán egy hibaüzenet fogadja őket.

Szerkesztőségünk megpróbálta felvenni a kapcsolatot a KRÉTA ügyfélszolgálatával az ügyben, de telefonos megkeresésünkre nem érkezett válasz, míg e-mailben egy sablonos, automatikus üzenetet kaptunk, amely megegyezik azzal, amit a panaszos szülőknek is továbbítottak korábban.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.