Matekos appal rukkol elő a Duolingo, így próbálják felvenni a versenyt a TikTokkal

Ezzel az újítással csábítanák a diákokat a TikTokról a tanulás felé.

  • Bezzeg Hanna

Jövőre jelenhet meg a Duolingo készítőinek új dobása – a nyelvtanulástól a természettudományok irányába mozdulnak el, az új alkalmazással az általános iskolások matematikai ismereteit fejlesztenék - írja a BBC.

Luis von Ahn, a Duolingo alapítója és vezetője szerint az app a nyelvtanulásról ismert, de a küldetésünk sokkal általánosabb: az oktatás maga. Hozzátette azt is, iskolákat építeni rengeteg pénzbe kerül, digitális formában viszont a világ több mint felét elérik. A Duolingo más, oktatási felületek helyett inkább a a TikTokot és az Instagrammot érzi versenytársának, hiszen mindannyian a felhasználókért küzdenek.

Mi a Duolingo titka?

Az idegen nyelvektől a matematika felé történő elmozdulás szokatlannak tűnhet, ráadásul a célközönség is változik, az új alkalmazással az általános iskolásokat szólítják meg. Az alapító szerint ahhoz, hogy a gyerekek élvezzék a gyakorlást, a felületnek szórakoztatónak és játékosnak kell lennie – nem elég, ha a házi feladat digitális verzióját kapják.

A Duolingohoz hasonlóan az új applikáció is ingyenesen elérhető lesz – előbbin ugyan van lehetőség előfizetni prémium funkciókra, ezzel a felhasználók mindössze 5 százaléka él, a maradék az ingyenes verzióval tanul.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.