Több millió forintot gyűjtött a földrengés károsultjainak a Magyar Képzőművészeti Egyetem
Online és élő aukciót is tartott az MKE. Összesen 39 műalkotást árvereztek el.
Online és élő aukciót is tartott az MKE. Összesen 39 műalkotást árvereztek el.
Extra segítséget kér a Városháza téren december 22-ig nyitva tartó Mikulásgyár. Középiskolás, idegen nyelveken jól beszélő önkénteseket keresnek az utolsó néhány napra.
Tovább folytatja a +1 szendvics projektet a Budapest Bike Maffia. A napokban 850 szendvicset gyűjtöttek össze középiskolások, így segítették a hajléktalanszállókon élő rászorulókat.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is tanszergyűjtést hirdetett, egészen szeptember elejéig várják az adományokat.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is segíti az Ukrajnából, a háború elől menekülőket - kollégiumi helyeket adnak a rászorulóknak és megnyitják a kurzusaikat.
Ma indul a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem adománygyűjtő akciója is.
A Semmelweis Egyetem mentőtiszt szakos hallgatói is adománygyűjtésbe kezdtek, többek között gyógyszereket, kötszereket, élelmiszert vinnének az ukrán-magyar határhoz.
Az iskolakezdés sosem kíméli a családok pénztárcáját, a rászoruló diákoknak pedig különösen nehéz dolguk van, amikor megérkezik a szeptember. Itt tudjátok támogatni őket már nem használt eszközeitekkel, vagy egy kisebb-nagyobb összeggel.
Már tart az idei országos felsőoktatási adománygyűjtés, több egyetemen adhattok le tartós élelmiszert, játék- és tanszereket, amelyeket aztán hátrányos helyzetű gyerekekhez, családokhoz kerülnek.
Országos felsőoktatási adománygyűjtés keretében a felsőoktatási intézmények 80 gyűjtőpontján 7,5 tonnányi tartós élelmiszert – konzerv, tészta, liszt, cukor, olaj – gyűjtöttek a hátrányos helyzetű családoknak a hallgatók.
Egy héttel, április 6-áig meghosszabbítják a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által szervezett adománygyűjtést, amelynek keretében tartós élelmiszereket várnak az ország felsőoktatási intézményeiben.
Felsőoktatási gyűjtőpontokon adhattok le tartós élelmiszereket, ezzel segítve a hátrányos helyzetű családokat. Az országos felsőoktatási adománygyűjtésen március 29-ig vehettek részt.
Corvinusos egyetemisták kezdtek adománygyűjtésbe, a Szent János Kórház gyermekosztályait segítenék. November 23-ig bárki csatlakozhat hozzájuk.
Ezer diák beiskolázásának támogatására gyűjt adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet.
A katolikus iskolák javára gyűjtenek ma országszerte az egyház templomaiban. A katolikus egyház az idei tanévben 125 199 fiatal oktatásáról gondoskodik, oktatási intézményeikben 11 894 pedagógus dolgozik - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.
Kevés a mesekönyv a kórházakban, elkel a segítség.
Lába kélt több laptopnak ls projektornak, egyelőre nincs pénz újra az ország legnagyobb egyetemén.
Különleges könyvlicit zajlik Facebook-on a szegény, hajléktalan gyerekekért.
Mikor kiderült, hogy miért kell neki a több ebéd, az anyja rendszeresen dupla adagot csomagolt.
Több mint ezer iskolában kezdett karácsonyi játékgyűjtésbe a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) a szegény családokban élő gyerekek javára - hangzott el az M1 hétfői műsorában.