Önkéntes középiskolások segítségét kéri a Mikulásgyár

Extra segítséget kér a Városháza téren december 22-ig nyitva tartó Mikulásgyár. Középiskolás, idegen nyelveken jól beszélő önkénteseket keresnek az utolsó néhány napra.

  • Eduline/MTI

Nehezen bírja a rohamot a Mikulásgyár, ezért középiskolás, idegen nyelveken beszélő önkénteseket keresnek az adományok átvételéhez - írja az MTI.

A Mikulásgyár Alapítvány közleménye szerint olyan középiskolásokat várnak, akik szeretnék náluk ledolgozni az ötvenórás közösségi szolgálat egy részét, de a sok külföldi érdeklődő, valamint az Ukrajnából érkezett menekült családok miatt - akik a nehéz helyzetük ellenére szintén segíteni szeretnének - olyan önkénteseket is keresnek, akik jól beszélnek spanyolul, olaszul vagy ukránul.

Az ország egyik legnagyobb adománygyűjtő akciója a Városháza parkban várja az érdeklődőket december 22-ig. A szervezők szerint az önkéntesek feladata elsősorban az adományok átvétele, azok szortírozása, dobozolása, valamint az akció lényegének elmagyarázása az odatévedő turistáknak. Ezt a hideg idő miatt naponta csak néhány órán keresztül kell csinálniuk.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.