Az öt évesnél fiatalabb fertőzött gyerekek fele tünetmentes egy új kutatás szerint
Erre a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport 65 tanulmány felülvizsgálata után.
Erre a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport 65 tanulmány felülvizsgálata után.
Az ötéves kisfiú szülei feljelentést tettek az eset miatt.
A város polgármestere Facebook-oldalán számolt be a tömeges tesztelések eddigi eredményeiről.
A tesztet megelőző 3-6 órában ugyanis nem szabad se enni, se inni, a mintavétel pedig sok helyen délutánra csúszik.
Már az elnevezésben sem lehet benne, hogy angolul tanítanak.
A pénteki adatok szerint az Operatív törzs jelenleg 208 óvodában és 37 általános iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 217 általános iskolai osztályban és 22 általános iskolában pedig digitális tanrendet. Ez hatalmas ugrás az elmúlt napok számaihoz képest.
Szeptember óta aktuális újra, és okoz gondot a hiányzások, igazolások kezelése. Az iskolák, óvodák ugyanis sok esetben olyan igazolásokat kérnek, melyeket a gyermekorvos nem köteles kiállítani. A Nemzeti Pedagógus Kar változtatást javasol.
A járványügyi megfigyelés október 26-ig fog tartani.
Polgármesteri utasításra az összes kerületi óvodában betiltották a könyvet.
25 óvodás evett abból a zabkásából, amit egy vita után bosszúból mérgezett meg egy kínai óvónő. A nitrites reggelitől többen hánytak, eszméletüket vesztették, sőt az egyik gyerek bele is halt a mérgezésbe.
Nem taníthat tovább az óvodában, mert az egyik gyereknek rémálmai voltak tőle.
Szeptembertől felfüggesztették a fogmosást a pécsi óvodákban - állítja a Népszava.
Az ebesi Benedek Elek Óvoda és Mini Bölcsődében két óvónőnél igazolták a koronavírus-fertőzést, ezért az érintett csoportokban hétfőn este rendkívüli szünetet rendeltek el. Éjjel azonban jött az Oktatási Hivatal elnökének az utasítása, hogy októberig az egész intézményt be kell zárni.
Pozitív lett egy óbudai intézmény egyik óvodásának a koronavírustesztje, a szükséges intézkedéseket megkezdték.
Több pontot is jól ismerünk már az oktatási intézményeknek szánt járványügyi protokollból, most részletesebben is megnéztük, hogy milyen ajánlások vannak benne a biztonságos környezet kialakítására.
Már Észak-Macedónia és Irán is döntött a tanévkezdésről, Romániában viszont bizonytalanná vált az iskolák megnyitása.
Az intézmény egyik óvodapedagógusa igazolt koronavírusos beteg lett.
A kisfiú édesanyja az interneten fordult segítségért a szülőtársaihoz, miután gyermekét elkapta a sírás az első online foglalkozása alatt, ahol az A betűvel ismerkedett.
Az oktatásért felelős minisztérium részletes járványügyi intézkedési protokollt ígért az iskoláknak, de azt még nem tudni, hogy ez mikor jut el az intézményekbe.