Új óvodai nevelő képzéssel próbálná csökkenteni az óvónőhiányt a kormány
Öt- és kétéves “óvodai nevelő” képzést szeretne indítani a kormány a technikumokban és a szakképző iskolákban.
Öt- és kétéves “óvodai nevelő” képzést szeretne indítani a kormány a technikumokban és a szakképző iskolákban.
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 48 éves nővel szemben, aki óvodaüzemeltetőként nem burkoltatta be a hűtő-fűtő elektromos berendezéseket, és emiatt egy kislány áramütést szenvedett - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
A Pest megyei településen mindenki részt vett a polgári engedetlenségben, ezért zárva maradt a város összes óvodája, ezt kifogásolja a kormányközeli szervezet.
Az állat mindössze 2-3 perc alatt négy embert sebesített meg, köztük az óvoda egyik pedagógusát és két kisgyereket.
Az óvónő három év alatt legalább kilenc kisgyermeket bántalmazott.
Még több mint két hétig kérelmezhetitek a 3 éves gyerekek óvodai nevelését.
Bár folyamatosan zajlanak az ezekkel kapcsolatos önkormányzati egyeztetések és döntések, összeszedtük, hol mit lehet már tudni az egyházak által ingyen igényelhető önkormányzati oktatási épületekről.
Három óvodát zárna be a XV. kerületben a képviselő-testület, egy negyedikben pedig már csak két csoport működését engedélyeznék.
A városban most 45 önkormányzati óvoda van, azonban az alpolgármester szerint a második félévben átszervezik a szegedi óvodarendszert.
A XV. kerület összes óvodája zárva tart, de más budapesti kerületekből is csatlakoztak hozzájuk.
A döntés része a költségcsökkentő terveknek az önkormányzatnál, a szülők viszont nagyon nem örülnek neki.
A fűtési szezonra bezárják a múzeumot, a művészeti galériát, a klubházat, az edzőtermet, az ifjúsági klubot, a hat óvodai épületből kettőt – így döntöttek Nagyatádon.
A helyzet pedig egyre rosszabb lehet, hiszen az utánpótlás nem jön, idén rekordkevesen jelentkeztek és kerültek be óvodapedagógus szakra.
Az eset a közép-kínai Csianghszi tartományban lévő Anfu város egyik magánóvodájából, rendőrségi források szerint hárman meghaltak és hatan megsebesültek.
Komoly pedagógushiánnyal küzdenek az óvodák, a közszféra állásportálján pénteken például 1015 óvónői álláshirdetést találtunk. Az idei felvételi statisztikák ráadásul ijesztő jövőt festenek: a bolognai rendszer bevezetése, vagyis 2006 óta még soha nem volt olyan alacsony a felvett hallgatók száma az óvodapedagógus szakon, mint idén.
A nyugdíjba ment óvónőt az utolsó csoportja látogatta meg a középiskolai ballagásuk után.
Még véget sem ért a 2021/2022-es tanév, már több ezer iskolai és óvodai álláshirdetést lehet találni a Közigállás.gov.hu-n. A helyzeten valószínűleg az sem javít, hogy az elmúlt hetekben több mint 150 pedagógus helyezte letétbe a felmondását a szakszervezeteknél. A kérdés persze az, hogy mi lesz így a szeptemberi tanévkezdéssel.
Az innovációs minisztérium szerint országszerte tizenöt különböző egyetemen és főiskolán indítanak óvodapedagógusi képzést, sőt a szakot - állami ösztöndíjas formában - a pótfelvételin is meghirdetik. Ennek ellenére évről évre csökken a jelentkezők száma.
Egy IV. kerületi óvodában használni kellett az allergia elleni injekciót - szerencsére egy korábbi tragédia után az intézményben volt Epipen.
Hatszázzal kevesebb gyereket írattak be a miskolci óvodákba, ráadásul a következő tanévben várhatóan huszonnégy óvodapedagógus, egy pedagógiai asszisztens és négy dajka megy nyugdíjba. Ezek miatt tizennégy csoporttal lesz kevesebb a város óvodáiban.