Közoktatás Eduline

10 dúsgazdag híresség, akinek még érettségije sincs

Elolvasom

Dollármilliók vannak a bankszámlájukon, egymás után kötik meg a jobbnál jobb üzleteket, szakértelmüket senki nem kérdőjelezi meg, pedig érettségit soha nem szereztek. Az amerikai Forbes magazin listáján azok a milliomosok szerepelnek, akik idő előtt otthagyták a középiskolát, és szerencsét próbáltak az életben - úgy tűnik, sikerrel.

Közoktatás Eduline

Mégiscsak megéri érettségit szerezni?

Elolvasom

Magyarország 2010 első félévében a legutolsó helyre került az unióban alacsony foglalkoztatottsági rátájával. A diplomások és az érettségizettek foglalkoztatottsága többé-kevésbé megegyezik az uniós átlaggal, de az érettségivel nem rendelkezőké kirívóan alacsony – írja a Népszabadság.

Érettségi-felvételi Eduline

Mégis kötelező lesz 2013-tól az emelt szintű érettségi?

Elolvasom

Pokorni Zoltán szerint a fokozatos, megfontolt fejlesztés a jó az oktatásban: az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke így értékelte kedden az MTI-nek, hogy változatlanul marad a felsőoktatási intézményekbe való felvétel egyes szabályainak módosításáról szóló 2010. évi törvény, amelyet a nyáron ellenszavazat nélkül fogadott el az Országgyűlés.

Érettségi-felvételi Eduline

Képek: megkezdődött a magyar érettségi

Elolvasom

A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar, mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődtek a tavaszi érettségi vizsgák. Az első vizsganapon magyar nyelv és irodalomból középszinten 1.177 helyszínen 91.029 vizsgázó, emelt szinten 31 helyszínen 1.127 diák tesz érettségi vizsgát.

Érettségi-felvételi Eduline

139 453 diák számára kezdődött meg hétfő reggel az érettségi

Elolvasom

Az ország mintegy 1200 középiskolájában osztották ki a magyar írásbeli tételeket, ezzel megkezdődött a június végéig tartó vizsgaidőszak. Idén minden korábbi rekordot megdöntve több mint 139 ezren próbálják majd venni az akadályokat. Az írásbeli vizsgák után (ma például 12 órától) a feladatlapokat a tanárok megoldási javaslataival, interjúkkal és elemzésekkel együtt itt nézheted meg.

Érettségi-felvételi Eduline

Matekérettségi felkészítő: halmazok, statisztika, közepek

Elolvasom

A következő feladatokat az egyik tavalyi feladatsor első részéből mazsoláztuk ki. Csupa „ínyencség” következik: halmazok uniója, számok mértani közepe, adathalmaz mediánja, és végül vektorok skaláris szorzata. Ha kissé hajmeresztőnek érzed ezt a felsorolást, feltétlen nézd meg a következő videót, hogy feleleveníthesd ezeket az alapfogalmakat:

Érettségi-felvételi Edupress

Csökkent a gazdaságtudományi területre jelentkezők száma

Elolvasom

140 ezren, azaz a tavalyi adatokhoz képest körülbelül 13 ezerrel többen adták be felsőoktatási felvételi jelentkezésüket idén - derül ki az oktatási minisztérium tájékoztatójából. Az alap- és osztatlan képzésekre csaknem háromezerrel, a mesterképzésre pedig 6.500-zal több jelentkezés érkezett az első helyen bejelölt választás alapján, mint tavaly. Mintegy kétezerrel megemelkedett az érettségizők száma is, pozitív tendencia pedig, hogy átlagosan tíz százalékkal nőtt az emelt szintű érettségi vizsgákra jelentkezők száma.

Érettségi-felvételi Eduline

Matekérettségi felkészítő: százalékszámítás

Elolvasom

Ez is egy olyan témakör, amellyel garantáltan találkozni fognak az idén érettségizők (is). Előfordulhat ugyan, hogy csak részfeladatban jön elő, de például a tavaly októberi érettségin összesen 16 pontot veszített az, aki nem volt tisztában a százalékszámítással. 2008-ban pedig kamatoskamat-számítással több mint 10 pontot lehetett szerezni a májusi és az októberi érettségin egyaránt.

Érettségi-felvételi Eduline

Matekérettségi felkészítő: függvények

Elolvasom

Az elmúlt évek érettségi feladatsoraiban a függvények közül legtöbbször a másodfokú függvénnyel lehetett találkozni. Ha tudod, mit kell tenni a parabolával (ami az x négyzet függvény képe) különböző függvénytranszformációk esetén, és ismered a függvényjellemzés szempontjait, már nyert ügyed van. A tavalyi májusi érettségi 17. feladata is ezt mutatja.

Érettségi-felvételi Eduline

Felkészülés a matekérettségire: kombinatorika és valószínűségszámítás

Elolvasom

Kombinatorika és valószínűségszámítás nélkül elképzelhetetlen az érettségi. Sokan tartanak ettől a két témaköröktől, pedig középszinten csak néhány összefüggést kell ismerni a feladatok megoldásához. Most a 2008-as érettségi egyik példáján mutatjuk meg, hogy hogyan kell gyorsan és egyszerűen megoldani egy ilyen feladatot.