"Diplomagyárban" szerezte papírjait a belügyminiszter?

Huszonnégy évesen fejezte be a középiskolát és tette le az érettségit Traian Constantin Igas romániai belügyminiszter – legalábbis ezt állítja a Realitatea TV Különleges kiadás című műsorának szerkesztője.

  • Eduline
Traian Constantin Igas
Wikipedia

A kései érettségi azért furcsa, mert a belügyminisztérium honlapján szereplő információk szerint a negyvenkét éves tárcavezető három egyetemi diplomát szerzett: az I. Károly Honvédelmi Egyetem mellett az aradi Aurel Vlaicu Egyetem közgazdász, valamint a szintén aradi

Vasile Goldis Egyetem

jogász képzését is elvégezte. Az ugyanakkor nincs feltüntetve a honlapon, hogy Traian Constantin Igas pontosan melyik évben kapta meg a diplomájáit – írja az

Impulzus.ro

.

A politikus az újságírók kérdése csak annyit válaszolt: szeretné, ha politikusi tevékenysége alapján alkotnának róla véleményt az emberek. Valer Marian ellenzéki (PSD) képviselő a hírportálnak elmondta: ő korábban kérte a belügyminisztert, hogy tegye közzé, melyik évben államvizsgázott az egyetemeken.

Erre Igas azt válaszolta, hogy ezek az adatok megtalálhatóak az általa vezetett tárca honlapján. A szociáldemokrata képviselő szerint Igas 2007-ben levelező szakon végzett a

diplomagyárnak

nevezett Vasile Goldis Egyetemen.

Korábban cseh politkusok magyarázkodtak

2009-ben cseh politikusok

kerültek kínos helyzetbe a diplomájuk miatt

: az oktatási minisztérium ugyanis vizsgálatot rendelt el a pilseni Nyugat-csehországi Egyetem jogi karán. Kiderült, hogy számos végzős hallgató szakdolgozata hiányzik a könyvtárból, mások az előírtnál rövidebb munkára kaptak jegyet, több százan pedig az előírtnál rövidebb idő alatt fejezték be a tanulmányaikat.

Erre az egyetemen szerzett jogi diplomát Jan Ruml volt belügyminiszter, Stanislav Gross volt kormányfő, Marek Benda polgári demokrata párti képviselő és Ivana Rápková, az észak-csehországi Chomutov város romaellenes akcióiról elhíresült polgármestere. Kiderült: míg Ruml és Gross diplomamunkája is tanulmányi eredményei megfelelnek, Benda diplomamunkája alig fele az előírt terjedelemnek, Rápková dolgozata pedig hiányzik a könyvtárból.

eduline

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

10-ből 9 hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában, tanul. Ezen belül valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szakmát szerezhetnek. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés alapján a szakképző iskolákba járó 15 évesek jelentős része komoly kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.