Sínen van a Pázmány Campus építkezési területének rendezése, minden érintett tárgyalóasztalhoz ült

Először ült egy asztalhoz lényegében minden érintett fél, hogy a Pázmány Campus és a Magyar Rádió lebontott épületeinek helyén maradt terület jövőjéről egyeztessenek. A campus eredeti formájában már biztosan nem épül meg, abban azonban egyetértés alakult ki, hogy a jelenlegi poros, sittes területet mielőbb rendezni kell.

Egyeztetés kezdődött a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának helyszínéről és a félbemaradt beruházás jövőjéről – írja a Józsefváros Újság. A Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) által kezdeményezett kerekasztal-beszélgetésen ezúttal az állam, az egyetem, az önkormányzat, a szakmai szervezetek és a helyi civilek képviselői is részt vettek.

A Pázmányt Becker Pál fejlesztési főigazgató és Molnár László projektigazgató képviselte, de jelen voltak az illetékes minisztériumok, a Magyar Nemzeti Múzeum és Józsefváros önkormányzatának képviselői is. A szakmai szervezetek mellett az ELTE és az Andrássy Egyetem is részt vett az egyeztetésen.

Márkus Ferenc, a CaPE elnöke a lapnak azt mondta, a résztvevők „előremutató kerekasztal-beszélgetést” folytattak, az álláspontok pedig közeledni látszanak. Konkrét megállapodásról egyelőre nincs szó, a tárgyalásokat azonban folytatják.

A jelenlegi állapot fenntarthatatlan

Egy kérdésben már most egyetértés alakult ki: valamit kezdeni kell a Magyar Rádió elbontott épületeinek helyén maradt területtel. A Józsefváros Újságnak nyilatkozó Bátonyi Péter műemlékvédelmi szakértő szerint minden résztvevő számára világos, hogy a jelenlegi állapotot nem lehet fenntartani. A környéken élőknek jelenleg egy poros, sittes építési területtel kell együtt élniük.

A CaPE azt kezdeményezte, hogy október 23-ra, az 1956-os forradalom 70. évfordulójára legalább olyan állapotba hozzák a területet, hogy ott méltó módon lehessen megemlékezést tartani. Ehhez az egyetem és a minisztérium együttműködését is kérték.

Az eredeti Pázmány Campus már biztosan nem épül meg
A Pázmány új belvárosi campusának története évekkel ezelőtt kezdődött. Az eredeti elképzelések szerint az egyetem a Magyar Rádió korábbi épületeinek helyére költözött volna. A fejlesztéstől többek között azt várták, hogy a korábbi, nehezebben megközelíthető piliscsabai campus után vonzóbb fővárosi környezetet biztosítson az egyetem hallgatóinak.

A projektet azonban kezdettől komoly viták kísérték. A helyiek, civil szervezetek és Józsefváros önkormányzata többek között a bontások, a tervezett beépítés mértéke és az érdemi egyeztetések hiánya miatt tiltakozott. A konfliktus végül jogi útra is terelődött, a Fővárosi Törvényszék pedig egy időre megakasztotta az építkezést.

Ahogy korábban megírtuk, később a campus kivitelezésére kiírt közbeszerzést is eredménytelennek nyilvánították, az új kormány pedig felülvizsgálatot ígért. Szeptember elején hivatalossá vált az is, hogy a Pázmány Campus elveszíti kiemelt beruházási státuszát. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter korábban arról beszélt, hogy a beruházás ebben a formában biztosan nem valósul meg Józsefvárosban.

Kevesebb épület, több zöld vagy teljesen új helyszín?

Arról viszont még nincs döntés, mi kerüljön a lebontott rádiós épületek helyére, illetve milyen formában folytatódhat a Pázmány fejlesztése. Bátonyi Péter szerint az elmúlt években lényegében három elképzelés rajzolódott ki. Az egyik az eredetihez közel álló, intenzív egyetemi beépítés, a másik véglet szerint az egész területből parkot kellene kialakítani. A kettő között áll az a kompromisszumos elképzelés, amely kisebb beépítéssel és lényegesen több zöldterülettel számolna.

Bátonyi egy úgynevezett „Pázmány-tengely” kialakítását is elképzelhetőnek tartaná: ebben az esetben az egyetem használná a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületét, a Szentkirályi utcai bontások helyén pedig új épületek készülhetnének. Ezek kapcsolódnának a Pázmány már most is működő, Mikszáth tér környéki épületeihez.

Egy másik lehetőségként a szakértő Lipótmezőt, az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 2007 óta üresen álló épületegyüttesét említette. Szerinte ezzel egyszerre lehetne megmenteni egy értékes műemléket és nagyobb zöldterületet kialakítani a sűrűn beépített Palotanegyedben.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.