Melyik nyelvet tanulják legtöbben a felsőoktatásban?
Az egyetemisták alig több mint ötöde tanult valamilyen nyelvet a felsőoktatási intézmények keretein belül a 2016-2017-es tanévben - közölte a Magyar Nemzet keddi számában az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.
Rengeteg diák szorulhat ki az egyetemekről, főiskolákról a kötelező nyelvvizsga miatt
Három év múlva már csak az felvételizhet egyetemre, akinek lesz középfokú nyelvvizsgája. Miközben a felvételizők száma demográfiai okokból is csökken, ez az intézkedés a maihoz képest akár 10 ezerrel is csökkentheti a felvehető hallgatók számát 2020-ra.
Nagyon sok nyelvtanuló elköveti ezeket a hibákat, ha új nyelvbe kezd bele
A nyelvtanulás nem sprint, hanem egy maraton - mondja Luis Von Ahn, a Duolingo alapítója. Fontos, hogy a nyelvtanulás a napi rutinotok része lehessen, úgy sokkal hatékonyabb és eredményesebb lehet.
Húsz év alatt teszik le a nyelvvizsgát legtöbben, derült ki a kutatásokból
Még mindig az angol nyelv a legnépszerűbb, és az is középfokon. Ezt követi a német nyelv, de ebből jóval kevesebbe vizsgáztak az utóbbi években. - írja a Magyar Hírlap.
Több mint 900 nyelvórát ülnek végig a diákok, de ez sem elég a nyelvvizsgához
Az állami iskolákban negyediktől tizenkettedikig 936 tanórát kapnak a diákok, ám a többségnek ez mégsem elegendő a nyelvvizsgához.
Nyelvvizsga nélkül nincs diploma: 11 ezren bukták tavaly az oklevelet
Csökken azok száma, akik nyelvvizsga hiányában nem szerzik meg felsőoktatási oklevelüket - mondta az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán kedden.
Jön a szigor 2020-tól, pedig az iskolai nyelvórákon a diákok zöme nem tud felkészülni a nyelvvizsgára
Vajon elegendő-e a középiskolában nyelvoktatás ahhoz, hogy a diákok teljesíteni tudják a 2020-tól érvényes új szabály előírásait, miszerint csak nyelvvizsgával lehet egyetemre, főiskolára felvételizni?
Diploma nyelvvizsga nélkül? 12 ezer oklevél ragadt bent az egyetemeken tavaly
Csaknem 12 ezer diploma ragadt bent az egyetemeken és főiskolákon 2016-ban azért, mert hiányzott az oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsga - írja hétfői számában a Magyar Hírlap az Oktatási Hivataltól kapott tájékoztatásra hivatkozva.
Diplomához nyelvvizsga? Csak hatezren szerezték meg az oklevelüket az állami programmal
Összesen 6363 diploma megszerzését segítették a Diplomamentő program költségvetési finanszírozású nyelvi képzései, a kormány további lépéseket tervez az idegennyelv-oktatás fejlesztésére - közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az Országgyűlés honlapján.
Lép a kormány az iskolai nyelvtanulás terén
Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.
Átmennél a német nyelvvizsgán, ha ma lenne? Itt tesztelhetitek, milyen szinten álltok
A nyár a legjobb időszak a felkészülésre, ha nyelvvizsgázni szeretnétek, ugyanis nincs sok dolog, amire figyelni kell a pihenés és a gyakorlás mellett. Tudjátok, hogy milyen szinten álltok, mielőtt belekezdenétek a nagy tanulásba? Most letesztelhetitek.
Rengeteg pénzt spórolhatsz, ha most tanulsz nyelvet
A diákok számára a nyár az egyetlen időszak egy jó kis intenzív nyelvtanfolyamhoz. Körülnéztünk, mennyire terhelik meg a pénztárcát az általában akciós tanfolyamok.
Itt a feketeleves: ezeknek a diákoknak esélyük sem lesz a továbbtanulásra 2020-tól?
Kedvezmények nélkül a 2020-tól kötelező nyelvvizsga majdhogynem megugorhatatlan kritérium a felsőoktatás felvételin a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel (BTMN) küzdő diákok számára.
Angolul tanultok? Akkor ez a hír érdekelhet titeket
Több mint 600 új szóval, kifejezéssel és jelentéssel bővítették az oxfordi angol szótárt az aktuális negyedéves frissítéskor - írták közleményükben a szerkesztők.
Németből fogsz nyelvvizsgázni? Ezekre a változásokra figyelned kell
Németül tanulók, figyelem: a sokat vitatott német helyesírási reform után 21 évvel ismét megújították néhány helyen a hivatalos szabályzatot: a mannheimi Német Helyesírási Tanács döntése szerint hivatalosan is létezik nagybetűként az úgynevezett "scharfes S", más néven az eszcet.
Meglepő helyről érkezett a legújabb nyelv: vajon ebből is lesz egyszer nyelvvizsga?
A Facebook Mesterséges Intelligencia Kutatólaboratóriumában (FAIR) a kísérletezések során nagyon érdekes felfedezést tettek: a chatbotok létrehoztak maguknak egy saját, az emberétől eltérő nyelvet.
Új módszer a nyelvvizsga-értékelésben: "még részletesebbé és pontosabbá, objektívebbé válik"
Mik a legújabb trendek a nyelvvizsgáztatás terén? Mi zajlik a nemzetközi szakmai műhelyekben? Mitől mérhet megbízhatóbban egy nyelvvizsga? Hegedűs Kristóffal, az Euroexam International budapesti kutatásvezetőjével beszélgettünk.
Zseniális, ingyenes fordítóprogram: ezt érdemes letölteni nyaralás előtt
Külföldi nyaralásra készültök, vagy hosszú idő után újra idegen nyelven néznétek filmet, sorozatot, esetleg angol nyelvű könyvet olvasnátok? Akkor érdemes kipróbálnotok ezt az ingyenes appot.
Itt vannak a fizetési adatok: ennyi pénzt lehet keresni jó nyelvtudással
Mennyit lehet keresni jó nyelvtudással? Az Öt év - öt nyelv blog utánajárt, milyen fizetésre számíthattok, ha egy vagy több idegen nyelvet beszéltek?
Ezeken a fotókon röhög az internet: ilyen nehéz (és különc) a magyar nyelv?
Biztosan ti is találkoztatok már olyan, feltehetően külföldi mémekkel, amelyek középpontjában a magyar nyelv és életérzés áll. Összegyűjtöttünk nektek párat.