PSZ: csökkenteni kell a tananyagot és időt adni a gyerekeknek a gyakorlásra
Csökkenteni kell a tananyagot, időt hagyni arra, hogy a tanulók gyakorolhassanak és a pedagógusok megbecsülését is növelni kell Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint is.
MSZOE: nincs garancia arra, hogy megkapják a tanulók a pénzüket
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint összeférhetetlen, hogy a szakképzési törvény a kamarákra bízta a tanulószerződéses gyakorlati képzőhelyek ellenőrzését és a szabálytalanságok szankcionálását.
A külhoni iskolákat is központokba szerveznék
A határon túli szakképzés fejlesztését is érintheti az intézményrendszer hazai reformja - írja hétfői számában a Magyar Nemzet a birtokába került szakképzési koncepcióra hivatkozva.
A hét hírei: változott az érettségi szabálya, átalakítják a felsőoktatást
A hét bővelkedett eseményekben: megváltoztatták az érettségi szabályait, kompetenciateszthez kötnék a középiskolai felvételit, átalakítják a felsőoktatást és a pedagógusok is jelentkezhetnek a minősítési eljárásra.
Nyolcezer forintos büntetést kaphattok, ha lejárt diákigazolvánnyal utaztok
Az előző évben kapott diákigazolvány-matricák március 31-ig érvényesek, ezért a kedvezmények igénybevételéhez a diákoknak a hónap végéig be kell szerezniük az új matricákat.
Iskolásokat toboroznak a március 15-i ünnepségekre - Ez a KLIK válasza
Bár a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) pénteken még azt nyilatkozta, sosem kérnének igazgatókat arra, hogy diákokat küldjenek állami ünnepségre, most a Magyarinfo.blog közzétett egy váci iskolaigazgatóknak címzett levelet, amiben 10-10 diákot várnak tőlük a március 15-i állami ünnepségre.
Változik a szabály: könnyen osztályozó vizsga lehet egy betegség vége
Változott a szabályozás, az idei tanév második félévétől már nem csak a „rendes” tanórák minősülnek mulasztott órának, de a délután 4-ig „bent nem töltött” időt is beszámítják.
Pórul járhatnak az álláskereső pedagógusok a KLIK miatt
Nem jogosultak a munkahely elvesztése után legfeljebb 90 napig járó álláskeresési járadék egyösszegű kifizetésére azok a munkavállalók, akik ugyanannál a munkáltatónál helyezkednek el, ahol a járadék megállapítását megelőzően utoljára dolgoztak. Ez elég komoly probléma lehet egy utcára kerülő, majd újra elhelyezkedő pedagógusnak, aki nem nagyon tud máshova menni dolgozni, mint a KLIK-hez - írta az atv.hu.
Így változtatták meg az érettségi vizsga szabályát
A kormány több ponton módosította az érettségi vizsga szabályait tartalmazó kormányrendeletet. Az egyik változás értelmében a következő tanévtől írásbeli érettségire érkező diákoknak fél órával a vizsga előtt meg kell jelenniük a teremben.
A szürke 50 árnyalata ihlette a 11 éves fiú jelmezét - kitiltották az iskolából
Nem tolerálták jól a tanárok, hogy egy 11 éves diák A szürke 50 árnyalatának főszereplőjének, Christian Greynek öltözött.
Pedagógusok minősítése: ezekre a dátumokra figyeljetek
Harmincezer pedagógus vehet részt a 2016-os minősítési eljáráson, összeszedtük a legfontosabb dátumokat, amikre érdemes figyelni.
A szakmunkások ötöde kap állást
A szakképzés tervezett átalakítása a kommunista munkaerő-tervezés gyakorlatára hasonlít leginkább, amely különböző érdekek mentén egyre többeket terel rossz képzésbe – véli az oktatáskutató, Mártonfi György. Nem igaz, hogy kevés a szakmunkás, a baj az, hogy a végzetteknek csak az egyötöde helyezkedik el a saját szakmájában – írja a hvg.hu.
Ezeken a dolgozatokon röhög az internet - íme, a diákok érdekes válaszai
Vajon nem tudták a választ, vagy csak pimaszok voltak? Öt hibás, de vicces feladatmegoldás diákoktól.
A nap kérdése: mikor derül ki, hova vettek fel középiskolába?
Február 13-ig jelentkezhettek középiskolába az általános iskolások, a héten pedig lezárulnak a szóbeli felvételik is. De mikor derül ki, kit hova vettek fel? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Nem született még döntés a felvételi szigorításáról
A szakképzési koncepcióban nincs döntés a kompetenciamérés bevezetéséről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Mennyi pénzt kapnak a pedagógusok? Itt vannak a legfontosabb válaszok az átsorolásról
Már lehet jelentkezni a tanárok 2016-os minősítési eljárására, ezért összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az átsorolásról is.
Az iskolai konfliktusok megoldásában segítene az új oldal
Elindult az Iskolai Konfliktus Tudásközpont online felülete, az ISKON, melynek célja, hogy segítse az iskolai konfliktusok sikeres kezelését. Az oldalon megoldási javaslatok, gyakorlatok és kutatási anyagok is helyt kapnak.
Nehezítenék a továbbtanulást: kompetenciateszthez kötnék a felvételit
Kompetenciateszt alapján dőlhet el a jövőben, hogy az általános iskolás diákok hol folytathatják a tanulmányaikat - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Ez vár a tanárokra a következő hónapokban - 8 kérdés és válasz a minősítési eljárásról
Április 30-ig jelentkezhetnek a tanárok a 2016-os minősítési eljárásra: a tanároknak portfóliót kell készíteniük és egy vizsgán is részt kell venniük. Aki megfelel, 2017. január elsejével kerülhet magasabb fizetési kategóriába. Íme, a legfontosabb tudnivalók.
Fontos változások jöhetnek a szakképzésben
Növelnék az ösztöndíjakat, nem pénzbeli támogatási formákat is bevezetnének a szakképzésben tanulóknál. Egy helyett két szakképzés járna ingyen a kormány tervei szerint - írja a Magyar Nemzet.