Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Jön a feketeleves 2013-tól: biztosan megszűnik az államilag támogatott jogászképzés

3
ELTE jog
Diáktüntetés az ELTE-ÁJK-n idén februárban. A jogi karok 2013-tól még rosszabbul járnak
Forrás: Túry Gergely

„Ez lett volna helyes már az idén is, ám az oktatási kormányzat a fokozatosság mellett döntött” – így válaszolt Orbán Viktor a policity.hu-nak arra a kérdésre, megszünteti-e a jogászképzés állami támogatását a kormány 2013-tól.

hirdetés

Ahogy arról az eduline elsőként beszámolt, az erőforrás-minisztérium már idén áprilisban olyan keretszámtervezetet dolgozott ki, amely alapján a jövőben csak önköltséges formában lehet jogot tanulni, a jelenlegi árak szerint félévente 150 és 350 ezer forint közötti összegért.

A minisztériumi előterjesztés több verziójában az állt, hogy már jövőre lenulláznák a jogászképzés állami támogatását, ahogy 2014-ben és 2015-ben sem kapnának állami (teljes) ösztöndíjas helyeket az egyetemek állam- és jogtudományi karai, legalábbis a jogi képzésekre biztosan nem.

Nem Hoffmann, Orbán döntött

A miniszterelnök - több KDNP-s és fideszes oktatáspolitikust meglepve - már idén megszüntette volna az államilag támogatott jogászképzést, sajtóértesülések szerint egy februári frakcióülésen úgy reagált az állami keretszámok visszavágását érintő kritikákra, hogy tényleg hiba volt százra csökkenteni a jogászképzés finanszírozott férőhelyeit, "a helyes ugyanis az lett volna, ha nullára vettük volna vissza".

Akkor Pósán László, a Fidesz oktatáspolitikusa azt tette szóvá, hogy a férőhelycsökkentést fokozatosabban kellett volna végrehajtani, nem pedig egyik évről a másikra - nem a jogászképzés volt az egyetlen, amelynek a támogatását drasztikusan vágták meg, a gazdasági képzéseket indító egyetemek és főiskolák is rosszul jártak, összesen 250 helyet kaptak.

Hoffmann Rózsa idén áprilisban még cáfolta az eduline értesüléseit a jogászképzés állami támogatásának eltörléséről, azt mondta, erről nem született döntés. Igaz, azt is hozzátette, hogy a jogászok átlag feletti fizetésre számíthatnak a diploma megszerzése után, "amelyből könnyedén ki tudják fizetni a diákhitel részleteit". "Ha ez az elgondolás visszatartja a szegényeket, akkor itt valami logikai hiba van" - mondta.

Idén sem volt könnyű

Míg 2011-ben még nyolcszáz államilag finanszírozott helyen osztozhattak az egyetemek, a kormány döntése alapján idén már csak két felsőoktatási intézmény - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem - kapott állami ösztöndíjas helyeket a jogászképzéshez. Az ötven-ötven hallgatói helyre azonban húsz-huszonegyszeres volt a túljelentkezés, az ELTE államilag finanszírozott képzésére például 1210-en, míg a PPKE-ra 1096-an jelentkeztek. Milyenek voltak a ponthatárok? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

Hozzászólások (3)

Molnár László

Fölösleges annyi jogász,már az is botrányos volt,hogy volt olyan gyerek aki végigbukdácsolta a jogász szakot,5 éves képzést 8 év alatt tette le,aztán a végén doktor uraztatta magát-Doktor Kacska

Román János

Végre vége a mandzsetta huzogatásnak!Meg kellene vizsgálni,hogy hány jogvégzett jut Magyarországon 1000 főre/állami adó bevételből/és mondjuk Lengyelországban?A tiszta kép láthatósága miatt még Németországot is vonjuk a górcső alá!

petertheboss2

Éljen a párt! Éljen Orbán elvtárs!
(Aki mellesleg az állam pénzén tanult..)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X