Ahogy már megírtuk mi is, a mindennapos testnevelés a mai napig sok vitát vált ki. A szülők és diákok egy része szerint „elveszik a lehetőséget a normális sportolástól.” Nincs egyetértés abban sem, hogy a testnevelést hogyan kellene osztályozni.

Varga Andrással, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének alelnökével és a BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum volt igazgatójával beszélgettünk, aki 1970-ben kezdte el a tanári pályát, 50 évet tanított testnevelést, a Testnevelési Egyetemen mesteroktatóként és mentortanárként is dolgozott és dolgozik, rengeteg általános iskolai és gimnáziumi tesiórát nézett végig, így széleskörű rálátása van a testnevelésoktatás mindennapjaira.

Szerinte annak ellenére, hogy a szülők számos esetben reklamálnak, a tantestületek és diákok részéről már rég elfogadottá vált a mindennapos testnevelés. „Értékelés tekintetében a testnevelés tanulmányi átlaga országos szinten a többi tantárgyhoz viszonyítva a legjobbak közé tartozik” – emelte ki és megjegyezte:

A testnevelésórák elsődleges és legfontosabb célja a tanulók motiválása és a mozgás megszerettetése. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon a tanár szakmai felkészültsége, elhivatottsága, példamutatása elengedhetetlen.

A mindennapos testnevelés szigorítása miatt több iskola nem engedélyezi a reggeli edzéseket a diákoknak

„Volt, hogy a folyosón kellett tartani az órát”

A mindennapos testnevelés az iskolaigazgatókra is nagy terhet rótt, hiszen meg kellett oldani az azonnal felmerülő eszköz-, tanár- és kapacitáshiányt.

„A mai napig küzdünk azzal, hogy nincsenek létesítmények és nincsenek meg a feltételek hozzá” – fejtette ki Varga András. A volt testnevelőtanár arról is beszámolt, hogy még az átalakítások előtt a folyósón kellett tartani az órákat vagy több osztályt kellett összevonni. Az óraszerkezet megtervezésében és az órarend kialakításában is egy nagy kihívás volt és nem volt elég kolléga sem.

"Mikor én vezettem a technikumot, mindennapos fejtörést okozott kitalálni, hogyan oldjuk meg az órarendet."

Egy kis tornatermünk volt, ami nem volt elég. Építeni kellett egy nagyobbat, kialakítottunk egy konditermet és egy pingpongtermet is

– számolt be a volt igazgató, aki készséggel meg is mutatta ezeket a termeket. Nem sűrűn látni olyan technikumot, ahol külön konditerem van kardió- és erősítőgépekkel és pingpongozhatnak is diákok.

Máshogy kell motiválni a gyerekeket, mint húsz éve

Az elmúlt 50 évben nagyon sok minden változott, a társadalmi körülményeket és a jogszabályokat is beleértve. „Az mindig is egyértelmű volt, hogy a testnevelésoktatás célja az egészséges életmódra nevelés, a digitalizációval az érdeklődési kör viszont eltolódott” – fejtette ki a tanár és hozzátette: „Ha 20 évvel ezelőtt kérdeztük meg a diákokat, hogy melyik a kedvenc tantárgyuk, akkor a testnevelés biztosan a top háromban volt. A gyerekek imádtak mozogni és szabadidejükben is azt csinálták a legszívesebben, különösképpen az óvodások és az általános iskolások. Ebből kifolyólag sokkal jobb volt az állóképességük is.”

Most is sokszor mondják a kedvencüknek a testnevelést a diákok, de ez teljesmértékben tanárfüggő. Ha a tanár ugyanazt az elvárást támasztja minden tanuló felé, figyelmen kívül hagyva az állóképességet és az adottságokat, akkor a diákoknak nagyon gyorsan elmehet a kedve a mozgástól.

A testnevelést oktatóknak sok mindent kell egyszerre figyelembe venni, mikor összeállítanak egy-egy óratervet. A volt testnevelő a dicséretet és a differenciálást tartja a legfontosabbnak:

Ha van egy túlsúlyosabb gyerek, akkor nem szabad kiemelni, hogy ő mit nem tud, hanem olyan feladatot kell adni neki, amit végre tud hajtani, amit aztán el is kell ismerni. A versenyre járó gyerekeknek pedig olyan feladatot kell adni, ami kihívást jelent számukra.

"Itt jön elő a tanár szakmai felkészültsége és szervezőképessége. Az a cél, hogy minél többen vegyenek részt az órán, ne felmentéssel üljenek a padon” – fejtette ki.

Pulzust kellene mérni óra elején, bemelegíteni és nyújtani is

A 45 perces órák egy eléggé feszes tempót diktálnak, hogyha mindenre kellő időt szán a testnevelőtanár. Varga András szerint egy 10-15 perces belemelegítés és nyújtás elengedhetetlen a sérülések megelőzése érdekében. Sőt, mondta azt is, hogy alkalmanként a diákok pulzusát is meg lehet mérni:

„Fontos lenne megállapítani óra elején, hogy az adott diák terhelhető vagy nem terhelhető. Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy leültetem a diákot, megmérem a pulzusát, ami alap 70 körül kell legyen, majd feladatot adok neki – például gimnasztikával – ekkor felmegy a pulzusa magasabbra. Egy újabb pár perces pihenő után újra mérjük a pulzusát. Ha a terhelés után a szívverése visszaáll az alapszintre, akkor abból az derül ki, hogy terhelhető a diák. Ha nem áll vissza, akkor vigyázni kell és fokozatosan terhelni, mert több kárt okozok vele, mint hasznot” – magyarázta.

Nem csak le kellene adni a tananyagot, hanem el is kéne magyarázni

A testnevelés egy „veszélyes üzem” jelentette ki a András, sok a balesetveszélyes feladat. Nem csak a szekrényugrás, a magasugrás vagy az atlétika esetében, egy labdajátéknál is előfordulhat baleset. „Először mindent meg kell tanítani és elmagyarázni, hogy az adott feladattal mit fejlesztünk” – mondta.

„Nem szabad mereven ragaszkodni ahhoz, hogyha a gyerek nem tud a kötélre felfüggeszkedni, akkor bevágjuk az egyest. Először meg kell tanítani rá. Ha nem tud felmenni három fogást, akkor olyan feladatot kell adni neki, ami a karizmát fejleszti. Ha törekszik és akarja, azt mindenképpen értékelni kell” – fejtette ki. Kiemelte, hogy az ő tesióráin az a diák is megkapta a jobb jegyet, aki nem tudott kötelet mászni, de bemutatott egy tökéletes előre és hátra guruló-átfordulást.

A testnevelésoktatást talán leggyakrabban érő kritika az osztályzás gyakorlata, amire a tanár válasza az volt, hogy – mint sok minden – ez is a tanáron múlik. Szemléletmódot kell változtatni és interaktív módon is fel lehet fogni az osztályzást.

„Ha például tornából megtanultuk a gurulást, a fejállást, a kézállást és a korlát gyakorlati elemeit, akkor abból a diákok összeállíthatnak egy saját gyakorlatsort, amit az osztály véleményét kikérve együtt közösen értékelhetünk, ez pozitív visszajelzés a tanuló felé. Tehát nem én mondom meg, hogy hányas, hanem az osztály dönti el” – magyarázta, végül megemlítette, hogy volt olyan, hogy egy diáknak megtanított egy gyakorlatot, melyet a tanuló otthon begyakorolt és következő órán ő tanította meg az osztálytársainak.