Közoktatás Eduline

Mennyit költ egy érettségiző diákra az állam?

Elolvasom

480 millió eurót, vagyis körülbelül 120 milliárd forintnak megfelelő összeget költött a román állam annak a kétszázezer diáknak az oktatására, aki idén érettségizett. A bukásra álló végzős középiskolások ötven százalék körüli aránya azt mutatja, hogy az összeg fele kárba veszett – írja a Ziarul Financiar.

Közoktatás Eduline

Hol keresnek évi 12 millió forintot a tanárok?

Elolvasom

Akár évi 11-12 millió forintot is kereshet egy tapasztalt, húsz éve a pályán lévő pedagógus az Egyesült Államokban. Németországban és Nagy-Britanniában sem sokkal alacsonyabbak a tanári fizetések, pedig az általános iskolákban már bachelor végzettséggel is lehet tanítani. Mi alapján kapják fizetésüket a pedagógusok Európa más országaiban, és milyen feltételeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy feljebb lépjenek a bértáblán?

Közoktatás Eduline

Nem járnak jól a tanárok az állami iskolák tervével?

Elolvasom

Megnyugtató megoldást jelentene a komoly anyagi problémákkal küzdő kistelepüléseken dolgozó tanároknak, de rossz hatással lehet az oktatás minőségére, sőt akár elbocsátásokhoz is vezethet – már most megosztja az oktatási szakembereket a pedagógusok központi bérfinanszírozásának terve.

Felsőoktatás Eduline

Ennyi pénzért senki nem megy tanárnak

Elolvasom

A pedagógusi pályát választók számának drasztikus csökkenésén csak átfogó életpályamodell kidolgozásával lehet segíteni, ehhez azonban elengedhetetlen a kezdő fizetések emelése - mondta Cseh Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának dékánja pénteken egy debreceni konferencián.

Közoktatás Eduline

Komoly feszültséget okozhat a tanári fizetések emelése

Elolvasom

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár múlt héten jelentette be, hogy ha a büdzsé megengedi, még ebben a ciklusban emelkedik az egyetemet végző kezdő pedagógusok bérezése. Bár kétségtelenül itt a "ha a büdzsé megengedi" lesz a kulcskérdés, szakértők szerint még így sem biztos, hogy feszültségmentes lenne az ötlet - írja a Hírszerző.

Közoktatás Eduline

Tanársztrájk: nem mentek bele az alkuba a szerb pedagógusok

Elolvasom

Nem fogadták el a sztrájkoló szerb tanárok a kormány ajánlatát: az oktatási miniszter kevesebb mint tízmilliárd dinárt szánna a pedagógusok bérének emelésére, a szakszervezetek szerint azonban legalább húszmilliárdos ráfordításra lenne szükség. Szerbia iskoláinak kétharmadában továbbra sincs tanítás – írja a dunatv.hu.

1
5 6 7 8 9 10 11