szerző:
Eduline

Húszmillió forinttal tartozik egykori tanárainak a Szinergia Szakgimnázium és Szakközépiskola, országos a botrány.

©

A Hír TV szerint a Szinergia már tavasszal is csúszott a számlák kifizetésével, ez országszerte körülbelül száz tanár érint, akiknek összesen húszmillió forinttal tartoznak.

„Jelenleg is van olyan kolléga, akinek a márciusi számlája sincs kifizetve, többeknek az áprilisi, májusi, illetve a vizsgáztatási díjak nincsenek. Szegedi viszonylatban ez körülbelül huszonöt főt érint, és ez öt és fél millió forint körül van, viszont országos a probléma, miskolci, pécsi és budapesti tagintézményekben sincsenek a kollégák kifizetve. Egyetlenegy tagintézmény működik Budapesten” – nyilatkozta Juhász Ildikó, az iskola egyik tanára.

A magániskola elismerte fizetésképtelenségét, a normatív támogatások átutalását várja az államtól, hogy a tanárok megkaphassák elmaradt fizetésüket.

„A tanárok problémáját úgy tudjuk megoldani, hogy ha ezt az állami hozzájárulást megkapjuk. Az állami hozzájárulás jogosan jár az iskolának, hiszen 2016-ban és 2017-ben teljesen szabályosan működött” – jelentette ki Mogyorósi Ferencné igazgató.

Milliókkal tartoznak a tanároknak, az igazgató szerint nem kapták meg az állami támogatást

Bár a szükséges feltételeket teljesítette, nem kapta meg a 2016/2017-es tanévben ellátott köznevelési feladathoz kapcsolódó állami hozzájárulást a Szinergia Szakgimnázium és Szakközépiskola, emiatt alakultak ki tartozásai - tájékoztatta Mogyorósi Ferencné igazgató csütörtökön az MTI-t. A szakember közleményében Szabó Bálint sajtótájékoztatójára reagált, amelyen elhangzott, hogy több mint 5,2 millió forint bérrel, vizsgáztatói és oktatói díjjal tartozik 25 szegedi tanárnak az országos hálózatot működtető iskola.