Közoktatás Eduline

"Ma már a gyerekek sem a közösségekben, sem a családban nem jutnak hozzá ehhez a fajta élményhez"

Elolvasom

„Kevés a szerepjáték, a mozgás, a közösségi játék… Régen a gyerekközösségekben ez önmagától működött. Manapság nincs, akitől megtanulják a gyerekek” – mondta Balatoni Kata néptáncpedagógus, neveléstudományi kutató, aki szerint a néptánc, a népi játékok, a népdalok olyan eszközök lehetnek a pedagógusok kezében, amelyekkel többek között a gyerekek készségeit, képességeit is fejleszthetik.

Közoktatás Eduline

Humbug, hogy el lehet venni a tanár szabadságát, de meg lehet nyomorítani például portfólióírással

Elolvasom

"Fiatal pedagógusként annyi mindenben hittem én is, amiről 32 év tanítás, és sok száz oldal szakirodalom átrágása után már tudom, hogy csak mítoszok voltak" – írja a Taní-Tani Online-on megjelent írásában Asztalos György magyar-fizika szakos tanár, aki egyebek mellett úgy véli, „humbug az, hogy elvehető a pedagógus szabadsága. Megnyomorítható például portfólióírással és egyéb szekatúrákkal, de kisugárzását egy rendszer sem tudja elvenni”.

Közoktatás Eduline

Demokráciára nevel-e az iskola? Így látja egy középiskolai tanár

Elolvasom

Minap utazom a villamoson, látom a szembeszéken egy kicsi gyerek nézeget az ablakon. Mellette utazik a nagymama. Kicsi gyerek előredől a lehúzott ablaknál, és nagymama figyelmezteti: „Ne hajolj ki Tomika, mert rád szól a vezető bácsi”. Ebben az epizódban benne foglaltatik az egész mondanivalóm. Kell-e magyarázzam, hogy a kicsi gyereknek épp megtanítottuk, nem a személyes biztonsága, hanem a hatalomtól való aggódás miatt szükséges az ablakon belül maradnia.

Közoktatás Edupress

A Legfelsőbb Bírósághoz fordul a szegregálással vádolt iskola

Elolvasom

A Legfelsőbb Bírósághoz fordult az a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola, melyet korábban az oktatási tárca, másodfokon pedig a Fővárosi Bíróság is elmarasztalt hátrányos helyzetű diákok szegregálása miatt - írja az Index. Az Oktatási Hivatal (OH) először kétszázezer forintos büntetést rótt az önkormányzatra, amiért több roma diákot egy osztályba különítettek el, majd további nyolcszázezer forintos büntetést az egyenlő bánásmód megsértése miatt határoztak meg.

Érettségi-felvételi Eduline

Jobban teljesítenek a diákok, ha nem koedukált iskolába járnak?

Elolvasom

A koedukált oktatás kudarca-e, hogy a nemeket elkülönítve oktató iskolák vezetik a tanulmányi rangsort – erről vitáznak Nagy-Britanniában, miután az érettségi vizsgákon idén is azok teljesítettek a legjobban, akik nem koedukált intézményekben tanultak. A legjobb ötven iskola közül mindössze kilencben jártak közös tanórákra a lányok és a fiúk.

Közoktatás Eduline

Szabálytalanságok a középiskolai felvételikkel kapcsolatban

Elolvasom

Milyen szempontok alapján rangsorolhat az iskola a beiskolázásnál? Mikor hívhatják be a jelentkezőt szóbelizni és milyen adatokat kérhetnek ilyenkor tőle? Meddig kell mindenkit értesíteni a felvételi eljárás eredményéről? A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete néhány gyakran előforduló szabálytalanságra próbálja felhívni a figyelmet.

Közoktatás Edupress

Új eredmény az ELTE, MTA és CEU közös kutatásában

Elolvasom

A Science tudományos magazin szeptember 26-i számában publikált, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Tudományos Akadémia és a CEU (Közép-Európai Egyetem) közös kutatásáról szóló cikk arról tudósít, hogy magyar kutatóknak most egy új kísérletes helyzetben is sikerült bizonyítaniuk a természetes pedagógia elvének helytállóságát, ezzel merőben új megvilágításba helyezve a fejlődéslélektan egyik klasszikus központi jelenségét.