Friss kutatás: vajon ezért nem vonzó az informatika a lányoknak?
A fiatal lányokat nem igazán érdekli az informatika, csaknem egynegyedük (23%) még csak azt sem tudja, hogy mi az, derül ki egy friss tanulmányból.
A fiatal lányokat nem igazán érdekli az informatika, csaknem egynegyedük (23%) még csak azt sem tudja, hogy mi az, derül ki egy friss tanulmányból.
Eduline
Milyen az informatikus szakokon tanuló egyetemisták elképzelése a karrierjükről, mivel szeretnének foglalkozni? Egy friss kutatásból kiderül.
Eduline
Még csak 15 éves, de már olyan alkalmazást készített, amellyel azonnal segítséget hívhatnak az elveszett vagy bajba jutott gyerekek.
Eduline
Ötvenezer tanár vesz részt informatikai továbbképzésen, jövőre pedig - a tervek szerint - minden ötödikes tabletet kap - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára és a Klebelsberg Központ új elnöke budapesti sajtótájékoztatón.
eduline/mti
Jelenleg tapasztalt szoftverfejlesztőkből van a legnagyobb hiány, emiatt is indítottak számos gyorstalpaló informatikusképzést, akár ingyenesen is. A diplomás mérnökinformatikusokkal szemben mindez vajon mit jelent? Felveszik a versenyt vagy éppen túl is lépnek a diplomások tudásán?
Eduline
Hányan jelentkeztek a 2018-as felvételin a informatikai képzésre? Melyik a legnépszerűbb szak? Itt találjátok az összes és az első helyes jelentkezők számát népszerűség szerint.
Eduline
“Hogyan élvezzem tovább a nyarat úgy, hogy biztonságban tudom már az őszt is?” Sokan gondolkodhatnak el ezen július közepén. Eljön az az idő, az igazi felnőttkor, mikor 2-3 hónap szabadságot már nem tud az ember lelkiismeretfurdalás nélkül semmittevéssel tölteni. Lássuk milyen lehetőségeitek vannak.
Eduline
Nem csillapodik a kereslet a képzett junior programozók iránt a Codecool tapasztalatai szerint, a kezdő programozók 370-430 ezer forintos fizetést kapnak.
Eduline
Holnap érettségiztek informatikából, vagy csak kipróbálnátok magatokat? Akkor ez a kvíz nektek szól, hiszen korábbi érettségi kérdésekből állítottuk össze. Teszteljétek a tudásotokat ezzel a tíz kérdéssel.
Eduline
Elsősorban a nemi sztereotípiák, a hibás társadalmi beidegződések gátolják, hogy több nő építsen karriert az informatika világában – derül ki a Microsoft friss kutatásából.
Eduline
Tanulnátok valami újat? Fejlesztenétek magatokat? Jó helyen jártok, új cikksorozatunkban az Eduline online tanfolyamokat kínáló oldaláról választottunk nektek kurzusokat.
Eduline
Egy okostelefonos alkalmazás és egy tankönyv hibridjével nyerte meg a Microsoft Imagine Cup hazai döntőjét az innobie nevű csapat
Eduline
Az informatikai alapismeretek érettségi feladataiból válogattunk nektek kérdéseket. Vigyázat, emelt szintű kérdésekről van szó. Ti hányat találtok el?
Eduline
Ha egy kicsit mélyebben szeretnétek megismerni az informatika rejtelmeit, és ezen a területen szeretnétek elhelyezkedni, akkor ez a képzés nektek szól.
Eduline
Érdekes módszerre igyekszik az informatikai képzéseket népszerűsíteni a lányok körében a Mattel játékgyártó és a Tynker nevű fejlesztőcég.
Eduline
Az informatikai alapismeretek érettségi korábbi feladatsoraiból válogattunk nektek. Megbirkóztok velük? Hány pontot értek el?
Eduline
Vidéken is iskolákat indít a Prezi alapítója, Halácsy Péter. Szegeden, Solymáron és Budafok-Tétényben is új csoportokat indítanak a jövő tanévtől.
Eduline
Ha egy kicsit mélyebben szeretnétek megismerni az informatika rejtelmeit és ezen a területen szeretnétek elhelyezkedni, akkor ez a képzés nektek szól.
Eduline
Ha érdekelnek az IT szakmák és a design, ha ezen a területen helyezkednél el, szívesen tanulnál gyakorlati feladatokon keresztül, akkor van egy tippünk számodra.
Eduline
Az informatikai alapismeretek érettségi feladataiból állítottuk össze nektek ezt a tesztet. Ha ebből érettségiztek, akkor azért, ha pedig csupán próbára tennétek tudásotokat, akkor azért töltsétek ki!
Eduline