370-430 ezer forintos kezdőfizetést kapnak azok, akik ilyen képzéseket végeznek

Nem csillapodik a kereslet a képzett junior programozók iránt a Codecool tapasztalatai szerint, a kezdő programozók 370-430 ezer forintos fizetést kapnak.

  • Eduline
pixabay.com

Az eddig álláshoz juttatott kétszáz Codecool tanuló kezdőfizetésének elemzéséből úgy tűnik, hogy kielégíthetetlen a munkaadói oldal felvevőképessége. Még a tavaly végzettekénél is jobb fizetési feltételekkel helyezkedtek el a legutóbb kifutott végzős diákjai.

2015 óta működik és 2016 végén bocsátotta a munkaerőpiacra első tanulóit a Codecool programozóiskola. Idővel mind a tanulók, mind a munkaadók részéről megerősödött a bizalom a 12+6 hónapos képzés iránt. 

Ma már nem telik el egész három hónap és egy végzős kurzust teljeskörűen képesek vagyunk állásba helyezni”– mondja Boda József, a Codecool alapító-ügyvezetője.

Codecool

Nem is akármilyen feltételekkel. Az eddig végzett kétszáz tanuló fizetési adatai szerint a 2017-ben végzettek átlagosan 370 és 430 ezer forintos bruttó havi fizetéssel kezdhették meg új pályájukat, ugyanakkor a 2018-as fizetések már javarészt a 400-450 ezer forintos sávban mozognak. Mindkét évben akadt ugyanakkor 500 ezres álomfizetés is. A lista alján 380 ezres bruttó kezdőfizetéssel kellett „kibékülnie” egy hallgatónak.

Általában az a vélekedés, hogy karriert váltani komoly áldozatokkal jár, és kockázatos a kimenetele. A Codecool adatai viszont azt mutatják, hogy az informatikában ez egyáltalán nincs így: garantált az elhelyezkedés, jóval a magyar átlagbéreket meghaladó mértékű kezdő fizetéssel, és az csupán a kérdés, hogy onnan miként fejlődik tovább az illető. 

Nem kell hozzá diploma, a kezdőfizetés legalább 220 ezer forint: négy hónap alatt új szakma?

Ének-zene tanár, közgazdász, katona, jogász, építészmérnök, sőt fogtechnikus is tanult már náluk, mindannyiukból programozó lett - rövid, intenzív képzések elindításával reagált az egyre komolyabb informatikushiányra a Green Fox Academy, amelynek alapítói saját bőrükön érezték, hogy túl kevés a programozó a munkaerőpiacon. De vajon hogyan lehet négy hónap alatt programozóvá válni, és milyen lehetőségeik vannak a frissen végzetteknek?

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.