Még csak 15 éves, de már zseniális alkalmazást készít gyerekeknek

Még csak 15 éves, de már olyan alkalmazást készített, amellyel azonnal segítséget hívhatnak az elveszett vagy bajba jutott gyerekek.

  • Eduline
pixabay.com

A nigériai Tomisin Ogunnubi 12 éves volt és gyakran eltévedt, programozni viszont már egy ideje tanult, így eldöntötte, hogy készít egy olyan alkalmazást, amivel a hasonló helyzetbe került gyerekek segítséget kaphatnak - írja a hvg.hu.

My Locator nevű androidos eszközköre telepíthető app végül 2016-ban került fel a Google Playbe, azóta pedig már több mint 1000 alkalommal töltötték le - írják.

Az app a mobil helyinformációiból a Google Térkép segítségével kiolvassa a tartózkodási hely GPS-koordinátáit, valamint a pontos tartózkodási címet is. Ha a gyerek úgy érzi, bajba került vagy elveszett, elég csak rányomni az Alert gombra, a rendszer pedig automatikusan elküldi a koordinátákat a nigériai Lagos szövetségi állam vészhelyzeti központjába, valamint be is tárcsázza a központ 767-es hívószámát.

Kofoworola Cole, Tomisin informatikatanára szerint a lány fejlesztése inspirálólag hatott a közösség többi tagjára is. Az ugyanis, hogy egy fiatal tehetség megmutatta, képes a tanultakat a gyakorlatban ilyen módon kamatoztatni, és létrehozni valami egyedit, jó példaként hatott a többi tanulóra is. 

A hét hőse lett az afrikai informatikatanár, aki számítógépek nélkül oktat

A hét sztárja lett az az afrikai tanár, aki számítógépek nélkül tanítja számítógépezni a diákokat az iskolában. Kumasi egyik iskolájában tanít Richard Appiah Akoto, és néha a munkájáról is posztolgat a Facebookra, így kapta fel az internet a következő képeket is. Mivel az iskolának nincs számítógépe, a diákok a tanár aprólékos rajza alapján tanulják az informatika csínját-bínját.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.