Hipóval mosták át a vízrendszert az ELTE-n, komoly következménye lett
Mivel egy év után a lágymányosi kampusz épületeiben csak október elején lett meleg víz, ezért az üzemeltető hipóval mosta át a rendszert.
Mivel egy év után a lágymányosi kampusz épületeiben csak október elején lett meleg víz, ezért az üzemeltető hipóval mosta át a rendszert.
Megérkezett a Times Higher Education friss, 2024-es felsőoktatási rangsora. A legjobb 1000 egyetem között három magyar is szerepel.
Bár köztudott, hogy a rövid orrú kutyafajták, mint például az angol és francia bulldogok számos egészségügyi problémával küzdenek, mégis nagyon népszerűek. Az ELTE kutatói érdekes eredményekre jutottak.
Vizsgálatot követeltek a hallgatók, miután megtudták, hogy az ELTE külföldiek számára látogatható Summer University négyhetes programján két amerikai fehér nacionalista is részt vett.
40 fiolányi "vegyi fegyvert" foglaltak le.
Egy 2022-es törvénymódosítás után az egyetemek saját hatáskörben hozhatnak döntést arról, hogy kérnek-e nyelvvizsgát a diplomaszerzéshez a hallgatóktól. Több intézmény is úgy döntött, hogy eltörlik a kötelező nyelvvizsgát, a változások az idei tanévtől lépnek életbe. Mutatjuk, hogy hol.
Abban nem történt változás, hogy melyik teljesített a legjobban a hazai intézmények közül, viszont az első helyezettnek sikerült javítania egy kategóriát tavalyhoz képest.
Múlt héten kihirdették a felvételi ponthatárokat, és kiderült, hogy kit, melyik egyetemre vettek fel. Sajnos nem mindenkinek érkezett meg a várva várt sms, viszont még mindig van remény, ugyanis augusztus hatodika éjfélig jelentkezhettek a pótfelvételen meghirdetett szakokra. Összegyűjtöttük nektek, hogy milyen képzésekre pótfelvételezhettek a különböző egyetemeken.
Kihirdették a ponthatárokat, a Neptunban már elkezdhetitek nézegetni a tantárgyakat, de lassan a beiratkozással is el kell kezdeni foglalkozni, ugyanis van, ahol már augusztus elején időpontot kell foglalni hozzá. Összegyűjtöttük, hogyan zajlik a beiratkozás a különböző egyetemeken.
A továbbiakban nem lesz könnyű dolguk azoknak, akik illegálisan próbálnak behatolni az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanulmányi rendszerébe.
Bár a ponthatárok csak este nyolckor érkeznek, van olyan egyetem, ahol már a gólyatáborokat hirdetik.
A társadalmi vállalkozásokat térképre rakó kezdeményezés pedig a társadalmi hatásáért jutott döntőbe.
2021-ben indította el közös programját az ingatlan.com, az ELTE és a Budapesti Corvinus Egyetem, amiben megfizethető lakhatással szeretnék támogatni a két egyetem hallgatóit Budapesten. A program a 2023-as őszi félévben is újra igénybe vehető.
Százhatvan Ukrajnából menekült diák tett érettségi vizsgát június közepén az ELTE Lágymányosi Campusán.
Miért éppen a matek a mumustárgy a magyar iskolákban? Tegnap kezdődött Budapesten a 13. CERME Konferencia, amelyen a világ közel 950 kutatója többek között azt vitatja meg, hogyan lehet mindenkinek szerethetővé és izgalmassá tenni a matekot.
Modellváltás, Erasmus-ügy, az akadémiai szabadság romlása. Ez csak néhány azok közül a tényezők közül, melyek ahhoz vezethettek, hogy az elmúlt három évben egyre hátrébb csúsztak a QS felsőoktatási rangsorában a modellváltáson átesett magyar egyetemek.
Asztrofizikusok kulcsfontosságú bizonyítékot találtak olyan gravitációs hullámokra, amelyek éves-évtizedes időskálán rezegnek.
Közzétette az idei felsőoktatási rangsorát a Quacquarelli Symonds (QS). A listába több magyar egyetem is felkerült, a világ legjobbja pedig ismét (már több mint tíz éve folyamatosan) a Massachussets Institute of Technology lett.
240 ezer forint. Nem csak a tanárok, de a gyógypedagógusok is ennyi pénzt visznek haza, miközben a legjobb tudásuk szerint igyekeznek fogyatékos gyerekeken és felnőtteken segíteni. Bott Boglárkával, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának hamarosan diplomázó diákjával beszélgettünk.
Az alapján rangsorolják az egyetemeket, hogy mennyit tesznek a globális célok előmozdításáért, beleértve az éghajlatváltozás elleni fellépést, a szegénység elleni küzdelmet és a minőségi oktatást.