Kurucz-Gáspár Tünde















PDSZ: ne legyen a technikusi bizonyítvány megszerzéséhez kötve az érettségi bizonyítvány

Ugyanannyi érettségi szünetet kapjanak a technikumban érettségiző diákok, mint a gimnazisták, hogy az írásbeli és a szóbeli között ne kelljen szakmai órákra járniuk, és akár szakmai vizsga nélkül is kaphassanak érettségi bizonyítványt - többek között ez is szerepel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szakképzésre vonatkozó követelései között.



Nulla pontot ér a jeles középiskolai bizonyítvány – egy technikumban végzett diáklány 26 pontot veszít a felvételin egy szabály miatt

Hiába volt majdnem kitűnő tanuló a középiskolában, hiába tett utólag két sikeres emelt szintű érettségit, egy technikumban végzett diáklány középiskolai tanulmányi eredményeit nem veszi figyelembe a felvételi rendszer a pontszámításkor. A probléma nemcsak nála jelentkezik, hanem több olyan szakképzésben tanuló diáknál, akik másik szakterületen tanulnának tovább egyetemen.